Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Az elődöntők lebonyolítása után a csütörtök este az olasz másodosztályú (Serie B) rájátszás döntőjének első mérkőzését rendezték meg a Monza és a Pisa között. A párharc végső győztese feljut a Serie A-ba…
(Photo by Giuseppe Cottini/Getty Images )
A döntő első mérkőzését a Monza vívhatta hazai pályán, miközben a Nagy Ádámot is soraiban tudó Pisa várt rájuk ellenfélként.
A hazai gárda nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, és már az első tíz percen belül megszerezték a vezetést, miután egy gyors ellentámadás végén Ciurria elfutását követően tökéletes bejátszást intézett középre, melyet a kapu előteréből Dany Mota továbbított a hálóba. A bekapott gól után a vendégek igyekeztek rákapcsolni, és több ígéretes támadást vezettek, de Luccáék az ellenfél kapuja előtt veszélytelennek bizonyultak. Ezzel szemben a Monza előtt további lehetőségek adódtak, Dany Mota a félidő derekánál akár újabb gólt szerezhetett volna, de közeli fejese elkerülte Nicolas kapuját. Az első játékrész a hazaiak 1-0-s vezetésével végződött. A szünet után mindkét csapat előtt komoly helyzet adódott, azonban Lucca lövését Di Gregorio hárította, majd Barberis próbálkozásával szemben Nicolas mutatott be bravúrt. Egy óra elteltével mindkét csapat több cserére is elszánta magát. Az elődöntő első mérkőzésén duplázó Christian Gytkjaer frissen beállva negyedórával a vége előtt kotorta be csapata második gólját, miután a Dany Mota fejese utáni kipattanót értékesítette fejjel. A Pisa a legvégén szépíteni tudott 2-1-re, Sibilli szögletét ugyanis Filippo Berra fejelte be a hálóba, így életben maradtak a reményeik.
Mindez azt jelentette, hogy a Milan egykori nagyfőnökei, Silvio Berlusconi és Adriano Galliani csapata közel került története első Serie A-s feljutásához, de a Pisa számára sokat jelenthet a késői szépítő gól, mellyel életben tartották feljutási reményeiket.
A döntő visszavágójára vasárnap este kerül sor Pisában.
Serie B Playoff, döntő, első mérkőzés:
Monza – Pisa 2-1 (1-0)
Gólszerző: Dany Mota (9.), Gytkjaer (74.), ill. Berra (90+3.)
Ascoli – Benevento 0-1
Brescia – Perugia 3-2 – hosszabbítás után
Első mérkőzések:
Benevento – Pisa 1-0
Brescia – Monza 1-2
Visszavágók:
Pisa – Benevento 1-0
Monza – Brescia 2-1
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!