A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig együttese a következő hetekben nem számíthat meghatározó középpályására, Konrad Laimerre.
(Photo by Joachim Bywaletz/DeFodi Images via Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az előző fordulóban a Marco Rose irányításával debütáló RB Leipzig hazai pályán 3:0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot. A hazaiak sikerét némileg beárnyékolta az a jelenség, hogy Konrad Laimer többször is lennmaradt a találkozó folyamán és hosszas ápolásra szorult. Végül 85 percet a pályán töltött, de az azóta elvégzett orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy Laimer bokasérülést szenvedett, így a következő hetekben nem léphet pályára.
A lipcseiekre alaposan rájár a rúd, hiszen Laimer sérülése előtt Dani Olmo dőlt ki hosszabb időre, valamint az első forduló óta Lukas Klostermann sem áll a csapat rendelkezésére. Laimer visszatérése nagyjából a válogatott szünet utáni hetekre tehető, ugyanis a középpályás a Franciaország elleni idegenbeli és a Horvátország elleni hazai Nemzetek Ligája-találkozón sem léphet pályára az osztrák válogatottban.
Az RB Leipzigre a válogatott szünet előtt még két idegenbeli mérkőzés vár: a Bajnokok Ligájában a címvédő Real Madridhoz látogatnak, míg a bajnokságban a Borussia Mönchengladbach vendégei lesznek.
Wir müssen mehrere Wochen auf Konrad #Laimer verzichten. Unser Mittelfeldspieler hat sich im Spiel gegen Borussia Dortmund eine Verletzung des linken Syndesmosebands zugezogen.
Gute Besserung, Konni 🙏 Wir wünschen unserer Nummer 27 eine schnelle Genesung. pic.twitter.com/hU3fU0NzT9
— RB Leipzig (@RBLeipzig) September 13, 2022
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…