Sz. Andrea
Posts by Andrea Sz.:
Kisorsolták az új Spanyol Szuperkupa párosításait
Az új lebonyolítás szerint először két elődöntőt játszanak
Akár két évre is eltilthatják Cristiano Ronaldót – sajtóhír
A lecserélése után állítólag elhagyta a stadiont, ami komoly szankciót vonhat maga után
La Liga: nagy küzdött a Betis, de a Sevilla győzött sevillai derbin – videóval
Míg az egyik csapat a kiesés ellen küzd, a másik épp most zárkózott fel az élmezőnyre
Fellökte az ez ellenfél edzőjét, majd kiállították a Frankfurt védőjét – VIDEÓ
A kispadon ülő Freiburg-játékosok sem hagyták az esetet szó nélkül….
Serie A: a Parma szakította meg az AS Roma veretlenségi sorozatát – videóval
Egyre jobban kúszik felfelé a tabellán a Parma
La Liga: Messi beérte Cristiano Ronaldót a mesterhármasok számában
Ha megelőzi, ezt a rekordot egy ideig biztosan egyedül fogja tartani
Egy angol klub is érdeklődött Rodrygóért korábban
De a fiatal brazil visszautasította az ajánlatukat
A Betis legendája kritizálta Vinícius Juniort, majd bocsánatot kért tőle
Nyilvánosan kért elnézést a beszólásáért
Eb-selejtező: a Dinamo Zagreb fiatal támadója először lett spanyol válogatott
Roberto Moreno spanyol szövetségi kapitány keretet hirdetett
El: most egy pontot tudott szerezni orosz ellenfele ellen a Fradi – videóval
Zárkózik a magyar csapat a Ludogorecre
BL számokban: statisztikák, rekordok a szerdai játéknapról
Főszerepben Claudio Bravo, Karim Benzema, Mauro Icardi, Ivan Perisic és még sokan mások
Csak 3 perc kellett, hogy Rodrygo az első és második gólját is megszerezze a BL-ben – VIDEÓ
Második BL-meccsén máris duplázott a fiatal brazil
BL: a hajrában szerezte meg kínkeservesen a győzelmet és a továbbjutást is a Juventus – videóval
A Bayern München hozta a kötelezőt, és így jutott be a nyolcaddöntőbe
BL: a Slavia Praha kapusa a Barca játékosok tiszteletlenségéről beszélt
Még egy kézfogásra sem voltak hajlandóak a katalánok
A Napoli perrel fenyegeti a saját játékosait
Az ok, hogy a játékosok ellenszegültek az elnök kérésének
BL számokban: statisztikák, rekordok a keddi játéknapról
Főszerepben Reece James, Lionel Messi, az Inter és még sokan mások
A FIFA büntetéssel fenyegeti a Cardiffot Emiliano Sala átigazolása miatt
Eltilthatják őket az átigazolásoktól
Sergio Ramos beérte Messi különleges gólrekordját
A spanyol védő a második játékos a futball történetben Messi mellett, aki elérte ezt
Íme Marcus Rashford fantasztikus szabadrúgásgólja – VIDEÓ
Az angol támadó ráadásul duplázott a találkozón