Európa-liga
El: megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra a Manchester United! – videóval
A Juventus szintén hazai pályán várta a Sallai Rolanddal felálló Freiburgot, míg a Fenerbahce a Sevilla otthonában kapott ki Szalai Attilával a kezdőben…
El: nem bírt az Arsenal a Sportinggal, az AS Roma sima győzelmet hozott a Real Sociedad ellen – videóval
Az Union Berlin egy gólgazdag döntetlent ért el a Royale Union ellen
El: ezzel a kezdővel áll fel a Ferencváros a Leverkusen ellen!
Három magyar játékost nevezett a kezdőbe Csercseszov!
Juventus: két meccsen játszott, újra kikerült a keretből Pogba
Fegyelmi okokból döntöttek a botrányhős mellőzése mellett…
A Manchester United menedzsere döntött a csapatkapitány sorsáról
Az utóbbi időben több kritikát kapott…
El: Három hónap börtönre ítélték a Sevilla kapusát megtámadó PSV-szurkolót
A férfinak a stadionban se lett volna szabad lennie a mérkőzésen
El: Xabi Alonso szerint a Fradi ugyanolyan erőt képvisel, mint az AS Monaco
A Bayer Leverkusen edzője kijelentette, kellően felkészültek a csütörtöki találkozóra,
Csercseszov: „A német bajnokság erősebb, mint a magyar”
Örül neki, hogy a Puskás Arénában rendezik az El-nyolcaddöntő visszavágóját…
Szalai Attila Európa-liga-döntőt szeretne játszani Budapesten
Izgatottan várja a Sevilla elleni nyolcaddöntő-párharcot…
Bayer Leverkusen: minden bizonnyal játszhat a Fradi ellen a hétvégi bajnoki 30. percében lecserélt Jeremie Frimpong!
Xabi Alonso igyekezett megnyugtatni a szurkolókat!
Barcelona: Raphinha mérgében belerúgott egy hűtőbe, és megsérült a térde
Mindezt azért, mert dühös volt, amiért a Manchester United elleni odavágón lecserélték
El: kitűzték a nyolcaddöntők pontos programját
Este 21 órától játssza a hazai visszavágóját a Ferencváros…
A Sevilla kapusa móresre tanította a rátámadó holland szurkolót – videóval
Rossz emberbe kötött bele…
Csercseszov: „Megpróbálunk kitalálni valamit, hogy legyőzzük a Leverkusent”
Egyelőre a bajnokságra koncentrálnak…
EL: elképsztő balszerencse okozta a francia csapat vesztét! – videóval
Ritkán látható peches mozdulat, a legrosszabbkor, a fiatal Rennes-játékostól…
El-sorsolás: német csapatot kapott a Fradi, Sallaiék a Juventusszal találkoznak
Kitűzték a legjobb 16 közötti párosításokat…
El-sorsolás: közülük kap ellenfelet a Ferencváros
Manchester United, Juventus, AS Roma? Melyiküket választanád?