Bajnokot avattak Lengyelországban! – magyaros öröm…
Három honfitársunk is elmondhatja magáról, hogy lengyel bajnok lett…
Három honfitársunk is elmondhatja magáról, hogy lengyel bajnok lett…
A francia válogatott remek házigazdának bizonyult: remek 90 percet, és összesen hét gólt hozott a találkozó…
Oroszok egy picit szenvedtek, ugyanakkor végül tudtak fordítani, míg a többiek nem nagyon ütköztek ellenállásba.
Tétmérkőzésen utoljára 1991-ben találkozott egymással a két nemzet, és nem is igazán keresték az utóbbi időben a lehetőséget, hogy egymásnak feszüljenek…
Idegenben aratott sikert drámai végjátékban az Egyesült Államok válogatottja Hollandia ellen, míg Skócia hazai környezetben tudott győzni.
Az ukrán kupafinálé elképesztő lezárásaként egy 40. életévét betöltő futballista lett a hős…
A magyar hálóőr piros lapot kapott az első félidő hajrájában, csapata viszont így sem akadt legyőzőre a fináléban sem, sikerült tehát a címvédés!
A bajnokságban és a kupában is rekorder Galatasaray az utóbbiért járó trófeát is elhódítva, címet védve duplázott a 2014/2015-ös szezonban!
Még az eddigiekhez képest is felgyorsultak az események a FIFA-botrányban. Sepp Blatter elnök…
Alig, hogy felállt a török Akhisar Belediyespor kispadjáról, máris új kalandba vágott bele…
A Thailand Stars után a Sydney FC-vel találkozott az angol bajnokcsapat…
A legfrissebb hírek szerint a törvény szigorú keze elérte a FIFA második számú vezetőjét…
A második csoportkörrel folytatódtak az A jelű kvartett küzdelmei, és két meccsen 10 gólt láthattak a nézők…
A döntő visszavágóján simán kikapott, mégis 5. bajnoki címét könyvelhette el a Santos Laguna!
Nem volt elég a kettő gól, és az emberelőny a Braga csapatának, a Sporting visszatért a sírból…
Pofátlan megtorpanás, és rabonás panenkázás a holland ifi ligából.
A Rangers nehéz helyzetbe hozta magát az első meccsen elszenvedett vereséggel, de a remény hal meg utoljára, gondolták a kékek…
Hiába duplázott Uth, a Vitesse ezúttal jobb volt – a Heerenveen nem jutott be az EL-be.
A goal.com összeállította a maga listáját, az év legrosszabb igazolásaiból. Egyetértünk?
Történelmi tettet hajtott végre az Inverness! A kaledóniaiak először nyerték meg hazájuk kupasorozatát!
Bulgáriában két, a bajnoki szerepléstől csalódott csapat találkozott a kupadöntőben…
Igaz, a Maritimo emberhátrányban jött vissza a bajnokcsapat ellen, de a végén minden eldőlt…