Inter
Bejelentette visszavonulását az Inter és az AS Roma korábbi védője!
Az Inter tagjaként többek között két bajnoki címet illetve egy Bajnokok Ligáját nyert…
Inter: Lukaku máris menekülne? + Hétvégi olasz menetrend és tabella
A belga csatár egyelőre sérülés miatt egyelőre nem bizonyíthat, de mi azért megmutatjuk a hétvégi TV műsort is!
Sztárparádé! Elképesztő igazolásokat hajtott végre a Galatasaray – HIVATALOS
Öt új játékost jelentettek be az utolsó napon…
Bayern München: londoni sztárcsatár pótolná Lewandowskit
A jövő nyár nagy átigazolási sztorija lehet az ezt körülölelő játékosmozgás
UEFA Ifjúsági Liga: kétgólos hátrányból egyenlített az Inter a Bayern ellen – KÖRKÉP
A Liverpool, a Tottenham és az Atlético is nyert…
Átigazolás: korábbi Inter-tehetséget szerzett a román éllovas – HIVATALOS
És mindeközben az FCSB a kiesőzóna elől menekül!
Milan: „Éretten játszottunk egy nagyon erős ellenféllel szemben”
Pioli mester elégedett volt csapatával és legjobbjával a derbi megnyerése után…
Újabb kulcsjátékosát haragította magára a Barcelona – sajtóhír
Zokonvette, hogy a háta mögött tárgyaltak az eladásáról…
A Premier League-be igazolt az olasz válogatott fiatal csatára – HIVATALOS
Sikerült megszerezniük a tehetséget…
Az Interben folytatja a Lazio válogatott hátvédje – sajtóhír
Az utolsó pillanatokban megvalósulhat a transzfer…
Eldőlt, hogy játszhat-e az Inter sztárja a milánói derbin – HIVATALOS
A legutóbbi bajnokin szenvedett sérülést…
Dortmund: eldőlni látszik a korábbi alapember sorsa
Meglepetés, hogy ez az átigazolás ilyen sokáig elhúzódott, mikor napokon belül zárul a piac!
Serie A: meglepetésre sima vereséget szenvedett az Inter – videóval
A Lazio szinte végig uralta a találkozót
BL-sorsolás: a Bayern összekerült a Barcával, a Juventus pedig a PSG-vel
Lewandowski rémálma megvalósult, korábbi csapata ellen küzdhet meg a továbbjutásért….