Liverpool
Salah: „Végre végig játszhattam!”
Az egyiptomi klasszis Sergio Ramos tettét még mindig nem felejtette el…
Az Imagine Dragons produkciójától már a BL-döntő előtt felrobbant a stadion – videó
Nem nevezhető átlagosnak a megnyitó.
A Pool és a City kiszemeltje elmondta kit preferál
Kiemelte, hogy melyik csapatnak mi az erőssége… ezzel talán el is dőlhet hova igazol?
BL: így ért fel a trónra a Liverpool – VIDEÓ
A tavalyi elvesztett finálé után idén már felemelhették a serleget.
Bajnokok Ligája: két gól a döntőben, megvan a Liverpool hatodik sikere
Hatodik sikerét aratta a Liverpool a legrangosabb európai kupasorozatban.
Messi nagyinterjút adott, rengeteg kérdésre válaszolt
Szóba került a visszavonulás, a válogatott, egy teljesületlen gyerekkori álom, Guardiola, Ronaldo, Neymar és még sok más…
BL-döntő: egy magyar játékos miatt lepődött meg nagyon Klopp – VIDEÓ
A finálé előtti utolsó edzésen találkozott volt játékosával
BL-döntő: Idén sincs hiány hihetetlen történetekben! – Videóval
Nem egy szokványos történet az biztos…
BL-sorsok: tavaly döntőt vesztett, most sütteti a hasát
A Liverpool korábbi kapusa végre boldog lehet!
Átigazolási Körkép – A nap legfontosabb hírei – május 27.
A Liverpool kiválóságát akarja a PSG, távozhat a Bayern világbajnok játékosa, eladta tehetséges védőjét a Barcelona! További átigazolási hírek:
Liverpool: veterán frontembert vinne a PSG
Pedig lassan klublegendává érik a korábbi válogatott középpályás