Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női NB II.: Tovább robog a miskolci gyors – összegző

Folytatódott a Hölgyek második vonalbeli pontvadászata, ahol a DVTK egyszerűen nem tud veszíteni, minek következtében továbbra is hibátlanul vezeti a tabellát, de a dobogón a Monor és a Szeged is. A Balatonfüred újabb vereségével igen nehéz helyzetben van.

noi_nb_ii_videoton_fc_-_dvtk_friss_boroskinga_dvtk-zte_1120

Már félszáz gólon túl jár a Diósgyőr – pedig még csak a hetedik fordulót rendezték, – amely a hétvégén a Videoton vendége volt, s a borsodiak egy nyolcast hintettek a fehérvári kapuba. Ebből Vachter Fanni kettőt, Bukovszki Mónika hármat vállalt. A miskolciak így továbbra is hibátlanok. Mögöttük a Monor tanyázik a táblázaton, köszönhetően a Zalaegerszeg elleni kiütésnek. Gólik Fruzsináék hasonlóan a DVTK-hoz, nyolcat lőttek, egyet viszont kaptak. Azonban egy percig nem forgott veszélyben a sikerük a kék-fehéreknek.

Ami a Szegedet illeti, Zimányi Kovács Anikóék jól ismert ellenfélhez, a Feminához látogattak, ám míg a csongrádiak jóformán változatlan kerettel érkeztek, addig a rákospalotaiak immár fiatalokkal a csatasorban lépnek pályára hétről-hétre. Cserenkó Szabolcs együttese a minapi botlást feledtetve igen magabiztosan győzte le a fővárosi alakulatot, amely derekasan helytállt, ám a rutinosabb vendégek kihasználták a hibáikat.

Két feljutásra is esélyesnek tartott csapat találkozott Pécsett, ahol végül a Kelen-Budaörs bizonyult jobbnak, így Bernhardt Bernadették már a dobogót ostromolják. A zöld-feketék három góllal nyertek a PMFC ellen. A soproni lányok a fővárosban futballoztak az AirEnergy ellen, s hagyták a három pontot Budapesten. Ellenben nem tudott még pontot szerezni a Balatonfüred, amely újabb vereségével egyre távolodik mezőnytől. Ezúttal az első sikerét arató Atomerőmű SE nyert a Balaton partján, igaz egy órán át hiába próbálkoztak a paksiak.

Az eredmények tükrében érdemes megjegyezni, hogy a Diósgyőr kiemelkedik a mezőnyből, míg a második feljutó helyért több együttes is reális célként szállhat harcba a bajnokság következő fordulóiban.

Eredmények:

Balatonfüred – Atomerőmű SE 1-3 (1-0)
g.: Gyarmati R. (19.) ill.: Maláti D. (60.), Lovász V. (67., 76.)

AirEnergy – SC Sopron 4-0 (1-0)
g.: Bozsik N. (25.), Folk Zs. (50.), Vörös K. (57., 83.)

PMFC-Keresztes Lovagok – Kelen-Budaörs 0-3 (0-2)
g.: Kovács Sz. (21.), Gyenes A. (20., 65.)

Videoton – DVTK 0-8 (0-3)
g.: Vachter F. (12., 34.), Újvári K. (37.), Szőke Zs. (59.), Bukovszki M. (66., 79., 84.), Kresák K. (75.)

ZTE FC – Monor 1-8 (1-5)
g.: Király R. (21.) ill.: Gólik F. (13.), Nagy V. (16.), Pirót T. (19., 52., 53.), Shermann D. (23., 32.), Pünkösdi K. (62.)

Vasas-Femina – Szent Mihály SE (Szeged) 1-4 (0-1)
g.: Cilingir H. (87.) ill.: Zimányi Kovács A. (43., 47.), Szalai Á. (58.), Lipták L. (72.)

A bajnokság állása:

noi-nb-ii-tab

A góllövőlista élmezőnye:

noi-nb-ii-gol

Gavalovits Sándor