Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan az első edzőváltás Olaszországban

Nyolc fordulót kellett várni az első olaszországi edzőváltásra, az áldozat pedig a jelenleg tizenharmadik Cagliari gárdáját két éve irányító Massimo Rastelli lett.

rastelli

(Fotó: Calciomercatocom/Twitter)

A szárdok vezetőségénél négy elbukott bajnoki után fogyott el a türelem, legutóbb az utolsó előtt Genoától szenvedtek el hazai pályán 3-2-es vereséget Rastelli tanítványai.

A 48 esztendős szakember két sikeres esztendő után távozik: első idényében visszajuttatta a gárdát a Serie A-ba, tavaly pedig a tizenegyedik helyen végzett újoncként csapatával. Rastellivel együtt egyébként segítői, Dario Rossi és Nicola Legrottaglie is távoznak.

Helyére az olasz lapok szerint a korábbi Milan-védő, az edzőként Pescarával feljutó Massimo Oddo, valamint a korábbi palermói és udinei tréner, Beppe Iachini a legesélyesebbek.