Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szögre a stoplist – 5.rész: Danko Lazovics

Idén nyáron valami történt a magyar labdarúgásban, hiszen nagyon sokan vonultak vissza. Közülük többen a válogatottban is szerepeltek, így úgy gondoltuk, hogy pályafutásuk lezárását, pályafutásuk felelevenítésével, bemutatásával tesszük “emlékezetessé”.

1.rész: Gera Zoltán 2. rész Vanczák Vilmos 3.rész Hajnal Tamás 4.rész Rudolf Gergely

Lazovics már nem fogja az ellenfeleket riogatni (molvidi.hu)

Eredetileg 10 részesre terveztünk sorozatunkat, de a napokban történt egy meglepő bejelentés, mely mára lett hivatalos, így sorozatunkba beiktattuk a MOL Vidi FC-től elköszönő Danko Lazovics-ot. Igaz ő nem magyar, de több, mint két évig a magyar bajnokság egyik legjobb játékosa volt. Veretes játékosmúltját pedig az alábbiakban részletezzük. Először viszont álljon itt a Vidi mai közleménye:

“A hétfői nap folyamán Danko Lazovics formálisan is jelezte klubunk felé, hogy karrierjének befejezése miatt szerződésének megszüntetését kezdeményezi. A MOL Vidi FC a támadó kérését tiszteletben tartva ezt elfogadta. A következő napokban a szerződés megszüntetésének részleteit is rendezni fogja klubunk és a játékos.”

 A PSV-ben csapattársak voltak, majd Dzsudzsák Balázs ellen is játszott az orosz bajnokságban. (www.zimbio.com)

1983-ban született Jugoszláviában. Radnički Kragujevac akadémiáján és a Partizan utánpótlásában nevelkedett. 2000-ben került fel a belgrádiak első csapatába, közben kölcsönben Teleoptik együttesénél is megfordult. Tehetségére hamar felfigyeltek, s 2003-ban lecsapott rá a Feyenoord. Első hollandiai idényében 23 bajnokin hatszor talált az ellenfelek kapujába. A következő bajnokságot góllal kezdte, ennek ellenére kevés szerepet kapott a hollandoknál. 2005 nyarán kölcsönbe került a német Leverkusenhez. Sok sót itt nem evett meg, s tavaszra a Partizanhoz kölcsönözte a Feyenoord. 2006 nyarán másfél-millió euróért megvette a Vitesse. Összességében nagyszerű szezont produkált, sokáig versenyben volt a gólkirályi címért is. 32 bajnokin 19 gólt szerzett, nem volt meglepetés, hogy lecsapott rá egy újabb sztárklub a PSV. Hatmillió euróért szerződtették, ezen időt alatt Dzsudzsák Balázs is a csapattársa volt. 2010 márciusáig maradt a klubnál, 82 meccsen 24 gólt szerzett. Ekkor az orosz Zenit ötmillió euróért vásárolta meg a játékjogát. 2013 januárig maradt Szentpéterváron (csapattársa volt Huszti Szabolcs is egy ideig) 51 meccsel és 17 góllal tette le a névjegyét. Januártól – júniusig kölcsönben Rosztovnál játszott, ott 11 meccsen 2 gólig jutott. 2014 januárjában hazatért, s nevelőklubja a Partizan Beograd játékosa lett. 25 meccsen 15 gólt szerzett egy év alatt, így 2015 januárjában a kínai Peking Enterprises focistája lett. A kínai másodosztályban 28 bajnokin lépett pályára és 13 gólt szerzett. 2016 februárjában az NK Olimpija profija lett, igaz sok játékpercet nem tett hozzá eddigi teljesítményéhez, hiszen 2016. április 20-án elhagyta a klubot anélkül, hogy egyetlen tétmérkőzésen is pályára lépett volna, miután nem kapott munkavállalási- és így játékengedélyt sem.

Lazovic góljai a 2016/17-es szezonban

2016 nyarán szerződött a Videotonhoz, s hamar a szurkolók kedvence lett. Annak ellenére, hogy 33 éves volt, technikás futballja a magyar bajnokságban a legjobbak közé emelte. A magyar NB I-ben 61 meccsen 25 gólig jutott az itt eltöltött valamivel több, mint két éve alatt. Most 35 évesen pedig úgy döntött, szögre akasztja a stoplist, s befejezi pályafutását.

Pályafutása során kétszeres szerb, kétszeres orosz és egyszeres holland és magyar bajnok.

A jugoszláv helyzet miatt Lazovics három ország válogatottjában is szerepelt, hiszen egyszeres jugoszláv, háromszoros szerb-montenegrói, negyvenháromszoros szerb válogatott volt. Utóbbiban tizenegy góllal jelezte, hogy a pályán van.