Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megegyezett új játékosa leigazolásáról a Juventus – sajtóhír

Egy évvel előrehozza egyik legfőbb kiszemeltje leigazolását az olasz bajnokság listavezetője, miután a Juventus csapata az elmúlt hetekben komoly gondokkal küzdő hátvédposzton…

Több megbízható nemzetközi forrás is megerősítette, hogy a Juventus megállapodott a Genoa csapatával Cristian Romero nyári, 30 millió eurós és további bónuszokért való megvásárlásában.

A 20 esztendős védő múlt nyáron került Európába, és megbízható teljesítménye révén rögtön a Serie A legnagyobb hátvéd-ígéretei között kezdték el emlegetni, így többek közt a Juventus vezetősége is hamar felfigyelt rá. Az argentin U20-as válogatott az idei szezonban 11 mérkőzésen lépett pályára és már első gólját is megszerezte Olaszországban.

A kiszivárgott információk szerint a torinói sztárcsapat jövő nyárra tervezte volna a leigazolását, azonban miután Allegriék rájöttek, hogy Bonucci, Barzagli és Chiellini egyidejű kiesésével hiányosságok vannak a védelemben, már a következő átigazolási időszakban lecsaphatnak a kiszemeltre, Alessio Romagnoli elcsábítására pedig kevés esély mutatkozik.

A Goal.com riportja szerint várhatóan már a jövő héten hivatalosan is bejelenthetik a nyártól érvényes transzfert.