Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: újabb győzelmet aratott a Liverpool – Videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának zárómérkőzésén a már szinte bajnok Liverpool fogadta a kiesőhelyen tanyázó West Ham United csapatát.


Jürgen Klopp ezúttal sem rotált csapatán, a lehető legerősebb tizenegyét küldte fel a gyengélkedő kalapácsosok ellenében. A Vörösök gyorsan vezetést is szereztek, mondhatni jött a szokásos remek beadás Trent Alexander-Arnoldtól, amire Wijnaldum csapott le a legszemfülesebben és kiválóan bólint a kapuba a 9. percben, 1-0! Azonban csak három minutumot örülhettek a hazaiak, ugyanis Snodgrass szögletére Diop érkezett a legjobb ütemben és fejelt a jobb alsóba, 1-1! A Liverpool ezt követően végig nyomott, Van Dijk kapufát is szerzett, azonban a gól nem jött össze, így 1-1-es döntetlennel mehettek pihenőre az együttesek.

A második játékrészben meglepetésre a West Ham megszerzi a vezetést egy remekül felépített támadás végén, amelyet Fornals fejezett be remekül az 54. percben, 1-2! Negyedórával később azonban egyenlíteni tud a Liverpool, Salah maradt teljesen üresen és hiába találta el gyengén a labdát, Fabianski hibázott, így egyenlíteni tudnak a Vörösök a 68. minutumban, 2-2! A hazaiak addig nyomtak, míg meg nem lett vezetés, ami a 81. percben jött össze Mané révén, aki Trent Alexander-Arnold passzát vágta az üres kapuba, 3-2! A hajrában majdnem sikerült több ízben is egyenlítenie a kalapácsosoknak, de Alisson és a védelem állta a sarat. Ezzel a sikerével a Liverpool 21. győzelmét aratta egyhuzamban hazai pályán.

Liverpool – West Ham 3-2 (1-1)
Játékvezető: J. Moss, Helyszín: Anfield Road
Gólszerzők: Wijnaldum (9′), Salah (68′), Mané (81′) ill. Diop (12′), Fornals (54′)

A forduló további eredményei
Szombat
Chelsea – Tottenham 2-1
Burnley – Bournemouth 3-0
Crystal Palace – Newcastle 1-0
Sheffield United – Brighton 1-1
Southampton – Aston Villa 2-0
Leicester – Manchester City 0-1

Vasárnap
Manchester United – Watford 3-0
Wolves – Norwich 3-0
Arsenal – Everton 3-2

A bajnokság jelenlegi állása