A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Az MTK 2-1-re legyőzte az előző felvonást megnyerő Ferencvárost a Bajnokok Ligája-selejtezőjében való indulásról döntő, két nyert mérkőzésig tartó párharc második meccsén.
A Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi határozatának értelmében a Simple Ligában nem hirdetnek bajnokot, a BL-részvételért azonban a záró tabella első két helyezettje a bajnoki döntővel megegyező forgatókönyv szerint játszik: a párharc az egyik csapat második győzelméig tart. Amennyiben a találkozókon kilencven percet követően döntetlen az állás, tizenegyespárbajban születik döntés. A 13. fordulóból elhalasztott MTK-DVTK találkozót két hete pótolták be, és mivel a fővárosiak legyőzték a miskolciakat, és a második helyen végeztek, így ők játszhatnak a BL-indulásért a félbeszakításkor listavezető Ferencváros ellen.
A kék-fehérek kezdték jobban a meccset, a 12. percben egy beadás után Pápai volt eredményes (1-0). Ezután az FTC ritmust váltott, sok lehetőséget dolgoztak ki a zöld-fehérek, az MTK pedig ellentámadásokból veszélyeztetett. A 42. percben Vágó bombagóljával egyenlített a Fradi. Az FTC a második félidőben is komoly nyomás alá helyezte az MTK-t, de a hazaiak, egy kontra után Magyarics fejesével ismét vezetést szereztek (2-1). A Fradi ezután is mindent megtett az egyenlítésért, de az MTK kapusa remek formában védett, így nem tudtak betalálni a vendégek. A végén Vágó súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, remélhetőleg nem vár rá hosszú kihagyás. A mindent eldöntő harmadik találkozót egy hét múlva, június 18-án, csütörtökön rendezik 17:30-tól a Kocsis Sándor Sportközpontban, ahol eldől, hogy melyik csapat képviselheti Magyarországot a Bajnokok Ligájában.
Női NB I
Párharc a Bajnokok Ligája-indulásért, második mérkőzés:
MTK Hungária – FTC-Telekom 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Pápai (12.), Magyarics (65.), ill. Vágó (42.)
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….