Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menedzsere szerint Szoboszlai értéke folyamatosan nő

Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás szerint ügyfele jelenlegi piaci értéke 20 millió euró (7,1 milliárd forint) fölött van.

Esterházy Mátyás az M4 Sportnak adott interjújában beszélt Szoboszlai Dominikról, írja az MTI. Elmondta, örül annak, hogy az újrakezdést követően ügyfele kiemelkedően teljesít osztrák klubjában, viszont már a márciusi leállás előtt is voltak jelei annak, hogy a támadó középpályás fejlődése jó irányba halad. Hozzátette: ettől függetlenül menedzserként az élete nem bolydult fel az elmúlt hetekben.

“Nem csörög gyakrabban a telefonom, mint máskor, de nyilván nem tesz rosszat egy játékos megítélésének, ha nyolc tétmeccsen hat gólt szerez és van kilenc gólpassza.” 

Bár a transfermarkt.de oldal 13,5 millió euróra becsüli Szoboszlai értékét, ügynöke szerint egy játékos esetében nem feltétlenül a honlap által megadott összeg a mérvadó. A salzburgi középpályás esetében a valós piaci érték “nyilván efölött van”.

“Én úgy gondolom, hogy Dominik értéke nagyjából ott van, ahol különböző sajtótermékek saccolják, a jelenlegi teljesítménye mindenképpen a 20 millió euró fölötti kategóriába emeli őt.”

A 19 éves játékos salzburgi szerződése még két évig érvényes, amellyel kapcsolatban a menedzser annyit fűzött hozzá, hogy nem feltétlenül terveznek változást a nyáron, esetleges klubváltására így nem is tért ki.

“Dolgozunk, Dominik is dolgozik a pályán, aztán majd meglátjuk, hogy ebből mi fog kisülni. Egyet ígérhetek, csak olyan lehetőségre fogunk rábólintani, ami szakmailag előrelépést jelent a játékosnak”

– közölte a menedzser.

Egyre több klubbal hozzák szóba a magyar válogatott középpályást: először az AC Milan érdeklődéséről lehetett hallani, de újabban állítólag az Arsenal akarja leigazolni, emellett pedig a PSG is felmerült már, mint kérő.