Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Sallai megint betalált, kiütéssel nyert a Freiburg – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójának szombat délutáni programjában hazai pályán lépett pályára a magyar légiósát újból a kezdőben foglalkoztató Freiburg együttese…

Az egyre jobb formát elkapó Freiburg ugyan esélyesnek számított, mégis a vártnál jóval simábban, 5-0 arányban tudta felülmúlni az 1. FC Köln gárdáját. A hazaiak már az első félidőben magabiztos, kétgólos előnyre tettek szerint Demorivoc és Hofler találatai jóvoltából, majd a második etapból még negyedóra sem telt el, amikor Sallai Roland növelte tovább a különbséget Demirovic előkészítését követően. A néhány hete a Schalke ellen duplázó magyar légiós az idénybeli 14. bajnoki fellépésén már a negyedik találatát szerezte, majd nem sokkal később, a 66. percben lecserélték őt. A Freiburg a végére Lienhart és a csereember Holer góljaival kiütésessé alakította a különbséget, és újabb, zsinórban elért ötödik győzelmével már az előkelő nyolcadik helyre kapaszkodtak fel a táblázaton, miközben a kiütött Köln közvetlenül a kieső zóna előterébe vesztegel.

Freiburg – 1. FC Köln 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Demirovic (18.), Hofler (39.), Sallai (59.), Lienhart (69.), Holer (79.), ill.

 

A 15. forduló eddigi eredményei

Borussia Mönchengladbach – Bayern München 3-2
Freiburg – 1. FC Köln 5-0
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 1-1
Mainz – Eintracht Frankfurt 0-2
Schalke 04 – Hoffenheim 4-0
Union Berlin – Wolfsburg 2-2

A 15. forduló további programja

Szombat
18:30 RB Leipzig – Borussia Dortmund (tv: Sport 2)

Vasárnap
15:30 Augsburg – VfB Stuttgart (tv: Sport 2)
18:00 Arminia Bielefeld – Hertha BSC (tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye