Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepő helyről kapott ajánlatot Messi – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, szerda este a Barcelona bravúros módon harcolta ki a továbbjutást a Sevilla ellen a Király-kupába, és jutott be elsőként a sorozat idei kiírásának a fináléjába, de lehet, hogy nem csak erről lesz emlékezetes a tegnapi találkozó…

 

Egybehangzó spanyol médiaértesülések szerint ugyanis a Sevilla elöljárói a mérkőzés után egyeztetéseket folytattak a Barcelona lejáró szerződésű kiválóságával, Lionel Messivel az esetleges átigazolásáról, melyet az andalúziai klubnál mindenképpen pozitívként aposztrofáltak.

Több forrás is megerősítette, hogy a Sevilla elnöke, Pepe Castro és sportigazgatója, Monchi biztató kicsengésű beszélgetést folytatott Messivel, melyben elárulták az argentin klasszisnak, hogy szívesen látnák őt a jövőben soraikban.

Mint ismeretes, a hatszoros aranylabdás a mostani szezont megelőzően benyújtotta távozási szándékát a vezetőségnek, melyet azonban elutasítottak és csak a 700 millió eurós kivásárlási ára megfizetése esetén engedték volna el. Több csapat is szívesen látta volna, azonban ezt a csillagászati összeget érthető módon senki nem tudta megfizetni, így Messi végül úgy döntött, hogy a szabályok szerint kitölti szerződését és még egy évet marad a katalán csapat alkalmazásában.

Messi 2004 óta több mint 700 tétmérkőzésen lépett pályára a Barca színeiben, és ha lehet hinni korábbi szavainak, akkor a mostani az utolsó szezonja a klubnál, nem titkoltan több csapat is szívesen látná őt.

Lejáró szerződése révén Messi január 1-je óta szabadon tárgyalhat a kérőkkel és köthetne akár július 1-jétől érvényes előszerződést bármelyik klubbal, ám egyelőre úgy tűnik, hogy mindenképpen megvárja, hogy ki lesz az egyesület új elnöke és az milyen jövőképet tud felvázolni előtte.

A katalán óriásklub vasárnapi elnökválasztásán három jelölt mérettetheti meg magát: a toronymagas esélyes korábbi elnök, Joan Laporta mellett Victor Font és Toni Freixa harcolnak a posztért.