Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gattuso megállapodott az új csapatával – sajtóhír

A Wolves érdeklődése mellett a legfrissebb olasz média értesülések szerint az egyik olasz élvonalbeli csapat is szívesen látná kispadján a következő szezontól a Napoli csapatánál már jó ideje bizonytalan sorsú vezetőedzőt…

 

A közelmúltban több hiteles olasz forrás is megerősítette, hogy Gennaro Gattuso tárgyalásokat folytat a Fiorentina vezetőségével, hogy a Napoli mestere a következő idénytől átvegye a “violák” irányítását. A minap a Sport Face oldal arról számolt be, hogy a felek között immár megszületett az egyezség, mely értelmében a Rino lesz a firenzei csapat következő vezetőedzője.

A 43 éves szakember 2019 decemberében vette át a Partenopei irányítását egykori edzőjétől, Carlo Ancelottitól, és a kezdeti lendület olyan jól sikerült, hogy a Napoli megnyerte vele a Coppa Italiát és a hetedik helyen zárta a bajnokságot tavaly. Az idei szezonnak a csapat nagy reményekkel vágott neki, Gattuso első teljes idényében a megerősített keretet a bajnokesélyesek közé sorolták, és bár jól kezdték az idényt, szép lassan elfogyni látszik az együttes, a sérülések sem könnyítették a boldogulását, ennek ellenére az ötödik helyről versenyben vannak a BL-indulásért.

Gattuso heteken át komoly nyomást kapott a klub vezetésétől, amikor a megtizedelt kerettel nem tudták hozni az eredményeket, most pedig a Napoli hiába próbálja puhítani trénert, nápolyi források szerint az AC Milan egykori középpályása már nem bízik mostani kenyéradójában, és hajthatatlan a távozást illetően.

Eközben a Fiorentina csapata a minőségi kerete ellenére évek óta várakozáson alul teljesít, és a lemondó Cesare Prandelli helyét márciusban elődje, Giuseppe Iachini vette vissza, ő azonban vélhetően csak az idény végéig marad a kispadon.