Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Napoli: végveszélyben Gattuso állása – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, a több sebből vérző Napoli csapata az olasz bajnokság (Serie A) szombat esti mérkőzésén 2-1-es vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Genoa ellen, mellyel ismét felerősödtek az edzőváltást sürgető pletykák…

 

A La Gazzetta dello Sport megalapozott információi szerint a Napoli tulajdonosa, Aurelio de Laurentiis a következő két mérkőzésre adott ultimátumot Gennaro Gattuso számára. Ha ezeken sem történik változás az eredményekben, ki fogja rúgni a közelmúltban súlyos egészségügyi gondokkal is küzdő egykori Milan-legendát.

A 43 éves szakember 2019 decemberében vette át a Partenopei irányítását egykori edzőjétől, Carlo Ancelottitól, és a kezdeti lendület olyan jól sikerült, hogy a Napoli megnyerte vele a Coppa Italiát és a hetedik helyen zárta a bajnokságot tavaly. Az idei szezonnak a csapat nagy reményekkel vágott neki, Gattuso első teljes idényében a megerősített keretet a bajnokesélyesek közé sorolták, és bár jól kezdték az idényt, szép lassan elfogyni látszik az együttes. A Napoli jelenleg az ötödik helyen tíz ponttal van lemaradva az olasz bajnokság (Serie A) tabelláját pillanatnyilag vezető Inter együttese mögött.

Gattuso boldogulását finoman szólva sem könnyítette meg az elmúlt időszakban, hogy a csapat nyári rekordigazolása, Victor Osimhen sérülés és vírusfertőzés okán hónapokra kiesett. Továbbá egy kellemetlen bokasérülés miatt a gólfelelős Dries Mertens szolgálatait már ugyancsak hetek óta nélkülözik, a csapatkapitány Lorenzo Insigne szintén nem volt százszázalékos mostanság, Fabián Ruíz frissen tért vissza a koronavírusból, viszont Kalidou Koulibaly és Faouzi Ghoulam pozitív koronavírus-tesztje miatt ugyancsak kiesett.

A Napoli jövő szerdán az Atalantával találkozik a Coppa Italia elődöntőjének visszavágóján, jövő szombaton pedig a Juventus elleni hazai bajnoki mérkőzés szerepel a programban. Amennyiben ezen meccseken nem történik javulás, akkor sajtóhírek szerint a menesztésre kerülő Gattusót valamelyik korábbi nápolyi edző, Rafa Benítez vagy Walter Mazzarri helyettesítheti a kispadon.