Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a brutális bombagól sem volt elég a Puskásnak – videóval

A Ferencváros tegnapi bajnoki címe után tovább folytatódott a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétközi fordulója, hiszen bőven vannak még megválaszolásra váró kérdések a honi pontvadászatban…

 

Két azonos pontszámmal álló csapat egymás elleni mérkőzésén a Kisvárda némi meglepetése idegenben 1-0-ra diadalmaskodott az MTK Budapest csapata felett. Jó iramban kezdődött a találkozó, és mindkét oldalt több lehetőség is adódott kezdetekben, majd az első félóra végéhez közeledve a vendégek szerzett előnyt, miután Lazar Csirkovics kék-fehérek a kapujába. Az előnybe kerülést követően a várdaiak visszahúzódtak, és az MTK lépett fel kezdeményezőbben. Ennek ellenére hiába adódtak komoly lehetőségek a fővárosiak előtt a lehetőségre, egyet sem tudtak kihasználni, Dombó Dávid nagyszerű napot fogott ki a vendég együttese gólvonala előtt, így a Kisvárda mindhárom pontot elvitte az Új Hidegkuti Stadionból, és fellépett a negyedik helyre.

MTK Budapest – Kisvárda 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Csirkovics (26.)

A forduló előtti sereghajtó Diósgyőr hatalmas csatában 2-1-es győzelmet aratott a második helyezett Puskás Akadémia ellen. A győzelmi kényszerben lévő miskolci gárda kezdte aktívabban a találkozót, és Gheorghe Grozav góljával meg is szerezték a vezetést az első félidő derekánál, miután a román légiós elég egy szerencsétlen felszabadítást követően került a labda a kapu előterében, ő pedig kíméletlenül bombázott Tóth Balázs kapujába. A folytatásban több lehetőséget is kialakított a felcsúti együttes, de a szünetben 1-0-ra vezettek a hazaiak. A fordulást követően Grozav újabb gólt lőhetett volna, Tóth ezúttal viszont hárítani tudott. Ezt követően egyre inkább a vendégek akarata érvényesült, több támadást is vezettek, és minden esélyük megvolt az egyenlítésre, amely aztán az utolsó negyedórához érve meg is érkezett. A 75. percben egy rövid felszabadítást Jozef Urblik a büntetőterület előteréből elemi erővel bombázott a felső sarokba, brutális bombagólt lőtt. A 24 éves szlovák középpályás első gólját szerezte a szezonban. Úgy tűnt, hogy a csodagól elég lesz egy ponthoz a Puskásnak, azonban az életben maradásért küzdő DVTK a végsőkig harcolt, és a ráadás perceiben Drazsics beadásából Molnár Gábor vágta be a győztes találatot. Egymást követő második sikerével kapaszkodik a DVTK, három fordulóval a vége előtt azonban még mindig négy pontra vannak a bennmaradó helyektől.

DVTK – Puskás Akadémia 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Grozav (22.), Molnár G. (90+4.), ill. Urblik (75.)

 

A 30. forduló eredményei és további programja

Kedd:
Zalaegerszeg 5–0 Budafok

Ferencváros 3–0 Újpest 

Szerda:
MTK Budapest 0–1 Kisvárda
DVTK 2–1 Puskás Akadémia
20:00 Mezőkövesd – MOL Fehérvár (Tv: M4 Sport)
20:15 Paks – Honvéd

A bajnokság aktuális állása


 

A góllövőlista élmezőnye