Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: simán legyűrte az Arsenal a Tottenhamet – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnap kora esti mérkőzésén egy klasszikus londoni rangadót rendeztek, az Arsenal fogadta a Tottenhamet.

(Photo by Clive Rose/Getty Images)

A mérkőzés elején az Arsenal birtokolta többet a labdát és alakított ki kisebb mezőnyfölényt, aminek az lett az eredménye, hogy az első valamirevaló helyzetből sikerül megszereznie az Ágyúsoknak a vezetést, Saka átadásából tudott eredményes lenni Smith Rowe a 12. percben (1-0). Sőt, ezt követően több távoli lövéssel is próbálkoztak a hazaiak, kevesebb sikerrel. Azonban a 27. percben Aubameyang a kapuba tud találni az előbb gólt szerző Smith Rowe passzából (2-0). Nem sokkal később megrúgja a harmadik gólját is az Arsenal, Bukayo Saka vezetett támadást a jobb oldalon, majd befelé cselezett és leakarta passzolni a labdát a jobb helyzetben lévő társa elé, de a menteni igyekvő Harry Kane a labdát pont úgy sodorta vissza az angol támadó elé, hogy ziccer alakuljon ki, és a 20 éves játékos értékesíteni tudta azt (3-0).

A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játékképe és ezúttal a vendégek előtt alakultak ki nagyobb lehetőségek, de a 63. percben Harry Kane nem tudott élni vele. Azonban csapattársa, Son Heung-min kihasználta az előtte adódó esélyt és szépíteni tud a 79. percben a dél-koreai támadó (3-1). Az eredmény pedig már nem változott a hátralévő időben, Lucas Mourának sikerült egy kapufát lőnie a hosszabbításban, így az Arsenal a harmadik győzelmét aratta egyhuzamban, míg a Tottenham épp az ellenkezője, azaz ez volt sorozatban a harmadik veresége Nuno Espírito Santo csapatának.

Arsenal – Tottenham 3-1 (3-0)
Játékvezető: C. Pawson, Helyszín: Emirates Stadion (London)
Gólszerzők: Smith Rowe (12.), Aubameyang (27.), Saka (34.) ill. Son (79.)

Arsenal: Ramsdale – Tomiyasu, White, Gabriel, Tierney – Partey, Xhaka (Lokonga 82.), Odegaard – Saka (Maitland-Nailes 82.), Aubameyang, Smith Rowe (Tavares 88.). Vezetőedző: Mikel Arteta

Tottenham: Lloris – Tanganga (Emerson Royal 46.), Sánchez, Dier, Reguilón Ndombele (Ndombele 70.), Höjbjerg, Alli (Skipp 46.) – Lucas, Kane, Son. Vezetőedző: Nuno Espírito Santo

A 6. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Chelsea – Manchester City 0-1
Manchester United – Aston Villa 0-1
Everton – Norwich 2-0
Leeds – West Ham 1-2
Leicester City – Burnley 2-2
Watford – Newcastle 1-1
Brentford – Liverpool 3-3

Vasárnap:
Southampton – Wolves 0-1
Arsenal – Tottenham 3-1

Hétfő:
21:00 Crystal Palace – Brighton

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: