Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Többen is beleálltak Dzsudzsák visszatérésébe

A magyar válogatott szövetségi kapitánya az Olaszország elleni mérkőzés után erősítette meg, hogy Dzsudzsák Balázs visszatér a nemzeti csapathoz, amely azóta is megosztja a közvéleményt…

A magyar válogatotthoz visszatérő Dzsudzsák Balázs a napokban meglehetősen kétértelmű kijelentést tett, amikor a visszatése kapcsán elmondta, hogy “ha a kapitány a továbbiakban is számítana rám, akkor nyilván folytatom tovább. Ez nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve már nem lehetek válogatott, csak ő ezzel a meccsel szeretné valamilyen szinten lezárni ezt a témát, keretbe foglalni a válogatottságomat.”

Mindez több korábbi válogatott labdarúgó számára sem volt egyértelmű, ahogyan azt a Blikknek elmondták:

“Ha úgy érzi, helye van még a csapatban, és szeretne tovább játszani, abban az esetben értelmetlen búcsúmeccset rendezni” – mondta a lapnak László Csaba.

“Eddig úgy tűnt, Balázs is búcsúmeccsként kezeli ezt, hiszen benne van a nevében: búcsú, búcsúzás. Ahhoz, hogy ez létrejöhet, eleve sok ember jóindulata szükséges, hiszen három éve játszott utoljára a válogatottban. Nincs jó üzenete annak, ami körülötte zajlik” – vélekedett Hrutka János.

“Senki sem támogatja, hogy valaki ajándékba kapjon meccseket, a válogatottság nem erről szól” – fogalmazott keményen Esterházy Márton.

Jelenleg Dzsudzsák Király Gáborral holtversenyben áll a magyar válogatottsági örökrangsor élén, amennyiben a 35 éves játékos három év után valóban ismét meghívót kap, egyedüli rekorder lehet 109. fellépésével.