Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSV Eindhoven tehetsége a Chelsea legújabb igazolása! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtette a PSV Eindhoven fiatal támadóját, Noni Maduekét…

A korábbi híreknek megfelelően a Chelsea színeiben folytatja tovább karrierjét a mindössze 20 éves Noni Madueke. Az ifjú támadót a PSV Eindhoventől igazolta le a londoni csapat, mely hét és fél évre szerződést kötött vele. A felek egyébként nem hozták nyilvánosságra az átigazolási díjat, ami sajtóhírek alapján 30 millió font körül mozog. 

Noni Madueke még 2018 nyarán a Tottenham utánpótlásából igazolt a PSV-hez. Az angol szélső támadó nem volt egészen 18 esztendős, amikor bemutatkozott a holland együttes legjobbjai között. Madueke a szezon első felében sérülés miatt nem volt bevethető, de már az előző idényben is több nagyobb kiesése volt. Az eindhoveni gárdában minden frontot figyelembe véve 80 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 20 gólt szerzett és előkészített 14 találatot. 

Noni Madueke már a Chelsea hatodik(!) téli szerzeménye nem mellesleg. Mellette még korábban Benoit Badiashile, Andrey Santos, David Datro Fofana, Joao Felix és Mihajo Mudrik érkezett.