Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Orosz Pál szerint másképp tekintenek a Ferencvárosra

A Ferencváros a Fiorentina elleni 1-1-es döntetlennel továbbjutott az Európa-konferencialiga csoportköréből…

A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál az M1 aktuális csatornán adott interjúban értékelte a továbbjutást és a csapat jelenlegi helyzetét, de az esetleges jövőbeli erősítésekre is kitért:

“Nagyon jól zártuk ezt a kupasorozatot, 12 mérkőzés alatt egyszer kaptunk ki, a csoportban egyszer sem. A Fiorentina és a Genk ellen egyszer sem játszottunk hátrányban. Örültünk az eredménynek, de ez még nem az ünneplés ideje, hiszen vasárnap vár ránk egy Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzés, hétfőn pedig sorsolás.”

A Ferencváros csoportmásodikként jutott tovább csoportjából, ezért a kieséses szakasz első fordulójában az egyik Európa-ligából érkező csoportharmadikkal találkozik.

“Nagyon nehéz csoport volt, aki figyeli a nemzetközi klublabdarúgást, tudhatja, hogy ez egy Európa-liga-szintű négyes volt. Fontos volt, hogy jól szerepeljünk, nemcsak azért, hogy méltóképpen képviseljük a magyar klublabdarúgást, de saját magunk miatt is. Büszkén mondhatom, nincs az egy sorsolásnál, hogy örülnek, ha a Ferencvárost kapják ellenfélül, bárki is legyen az. A klubok másképp tekintenek ránk, másképp szólnak hozzánk, másképp viselkednek velünk” – jegyezte meg az igazgató.

“Hosszú utat jártunk be az elmúlt 13 évben, eljutottunk ide, de nem szeretnénk itt megállni. Eljutottunk ismét a tavaszi kieséses szakaszba, de ez nem jelenti azt, hogy húzunk egy vonalat és megvagyunk, hanem bárkit is kapunk a sorsoláson, fel fogunk készülni és tovább akarunk jutni.”

“Nagyon fontos a bajnokság megnyerése, mert ez az egyetlen módja, hogy BL-selejtezőbe jusson egy magyar csapat. De a Konferencia-liga is egy csodálatos utazás, egy nagy kaland minden játékos számára, akiket más szemek néznek nemzetközi szinten, mint a magyar bajnokságban” – szögezte le Orosz Pál.

Az esetleges januári átigazolásokkal kapcsolatban azt mondta, lesz változás, de nem várható akkora mozgás, mint az elmúlt években. A játékosok leterheltsége, a sérültek miatt lehet számítani érkezőkre: “Ha valaki kiesik, megfelelően kell tudnunk pótolnunk, ez a feladatunk és ezen dolgozunk.”