Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németországba szerződött a Ferencváros női válogatott hátvédje – HIVATALOS

A Ferencváros női csapatának fiatal magyar válogatott hátvédje a kétszeres BL-győztesnél folytatja pályafutását…

A Ferencváros női csapatának 19 esztendős hátvédje, Németh Diána 2027-ig szóló szerződést kötött a Wolfsburg együttesével.

A fiatal játékos 2017 óta állt a zöld-fehérek alkalmazásában, egy darabig kölcsönben és a fiókcsapatban szerepelt, két éve viszont állandó tagja a csapatnak. Németh ez idő alatt 58 első osztályú bajnokin lépett pályára, három bajnoki címet nyert az együttessel.

“Váratlanul ért, amikor a menedzserem megkeresett, hogy lenne ez a lehetőség a Wolfsburgnál, hiszen erről álmodni sem mertem. Egy topcsapat, jelenleg is a világranglista elején áll. Kértem néhány perc gondolkodási időt, hogy meg tudjam emészteni a hallottakat, és utána igent mondtam. Ez hatalmas lehetőség számomra, amire nem lehetett nemet mondani, hiszen egy ilyen csapat volt az álmom. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem. A klubigazgató is nagyon szívélyes volt, eddig minden nagyon pozitív. Fotózáson veszek részt, utána pedig az első edzésen az új csapattal. Nagyon hálás vagyok a Fradinak, hogy már egész fiatalon lehetőséget kaptam, hogy bemutatkozzak a felnőttcsapatban, sokat segített a fejlődésemben. Mindenben támogattak, a klub olyan volt nekem, mint egy nagy család” – mondta a játékos a klubváltásáról.

A Wolfsburg 2013-ban és 2014-ben nyerte meg a Bajnokok Ligáját – mindkét diadalnak részese volt a klubot 2009 és 2021 között erősítő Jakabfi Zsanett –, hétszeres német bajnok és tízszeres Német Kupa-győztes.