Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: az utolsó pillanatban jött a csattanó, Galeno gyönyörű tekerésével előnnyel utazik Londonba a Porto! – videóval

Tovább folytatódott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sora, ahol a szerdai játéknapon az FC Porto a kiváló formában lévő Arsenalt látta vendégül.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

A 21. percig kellett várni a mérkőzés első jelentős eseményére, ez pedig az FC Porto előtt adódott. Egy beadás után a labda Galeno elé pattant, aki közelről nagy erővel telibe találta a kapufát, majd a kipattanó is elé került, de 4 méterről nem tudta a kapuba továbbítani a labdát. A szünet előtt még egy hazai lehetőséget lehetett feljegyezni, amikor a 37. percben Evanilson lőtt az ötös jobb sarkáról, de a próbálkozását Raya magabiztosan fogni tudta. Az Arsenal úgy mehetett a szünetre, hogy hiába volt 70%-ban náluk a labda, kaput eltaláló és igazán veszélyes lövése nem volt az „Ágyúsoknak”, így ezen mindenképp javítania kellett Mikel Artetának a félidei eligazítás során, mert Sakáék nem találtak fogást a Porto jól szervezett védelmén.

A második játékrész első nagy lehetőségét az Arsenal alakította ki, amikor az 56. percben egy szöglet után Trossard lőhette kapásból kapura a labdát, de nem dőlt rá eléggé a labdára, így az a kapu felett hagyta el a játékteret. Ezen felül viszont nem igazán lehetett helyzeteket feljegyezni, a játék képe ugyanis nem változott, az Arsenal továbbra sem tudott mit kezdeni a hazaiak védekezésével, míg a portugálok gyors ellentámadásait rendre el tudta fojtani a londoni klub. Már-már mindenki elkönyvelte, hogy gól nélküli döntetlennel fog véget érni ez a találkozó, ahol a két csapat teljesen kioltotta a másik játékát, de a 94. percben jött a csattanó! A ráadás utolsó percében a félpályánál szerzett labdát a Porto, ami Galenohoz került, ő pedig a tizenhatoson kívülről eltekerte a labdát, ami védhetetlenül a bal sarokba vágódott, 1-0! A Porto így minimális előnyből várhatja a március közepén esedékes visszavágót, ahol ennél sokkal jobb játékra lesz szüksége az Arsenalnak, ha szeretnének bejutni a legjobb 8 közé.

FC Porto – Arsenal 1-0 (0-0)
Helyszín:
Estádio do Dragao Vezette: S. Gözübüyük
Gólszerző:
Galeno (90+4.) ill.-
Sárga lapok: Conceicao (52.), Nico (62.) ill. Rice (2.), Kiwior (57.), Havertz (60.)
Kiállítás: ill.-

FC Porto: Costa – Wendell (Eustáquio 90.), Pepe, Otavio, Joao Mario – Varela, Nico (Jaime 81.), Galeno, Pepé, Conceicao (Borges 86.) – Evanilson (Martinez 85.) Vezetőedző: Sergio Conceicao

Arsenal: Raya – White, Saliba, Gabriel, Kiwior – Rice, Ödegaard, Havertz – Saka, Trossard (Jorginho 74.), Martinelli Vezetőedző: Mikel Arteta

A mérkőzés összefoglalója:

A nyolcaddöntők első felvonásának eredményei:

02.13. Kedd:
FC Köbenhavn – Manchester City 1-3
RB Leipzig – Real Madrid 0-1

02.14. Szerda:
Lazio – Bayern München 1-0
Paris Saint-Germain – Real Sociedad 2-0

02.20. Kedd:
Inter – Atlético Madrid 1-0
PSV Eindhoven – Borussia Dortmund 1-1

02.21. Szerda:
FC Porto – Arsenal 1-0
Napoli – Barcelona 1-1