Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott csapatkapitánya annak ellenére is büszke a csapatára, hogy címvédőként már a nyolcaddöntőben búcsúztak az Európa-bajnokságon.
(Photo by Pedro Fiúza/NurPhoto via Getty Images)
Portugália vasárnap Sevillában 1-0-ra kikapott a világranglistát vezető belgáktól. Ronaldo hétfőn a közösségi oldalán gratulált a belga válogatottnak, és sok sikert kívánt a versenyben maradt csapatoknak.
„Ami pedig minket illet, még erősebben térünk majd vissza. Nem azt az eredményt értük el, amit szerettünk volna, a vártnál hamarabb estünk ki. Ennek ellenére büszkék lehetünk, minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy megvédjük a címünket. A csapat bebizonyította, hogy még sok örömet fog szerezni Portugáliának” – írta instagram-oldalán az ötszörös aranylabdás támadó.
Portugália a magyarok elleni 3-0-ás győzelemmel kezdte az Eb-t, majd Münchenben 4-2-re kikapott a németektől, aztán 2-2-es döntetlent játszott a világbajnok franciákkal. Ronaldo öt góllal zárta az Eb-t, amellyel egyelőre vezeti a góllövőlistát. A portugál csillag a rajt előtt még holtversenyben volt az Eb-k történetének legeredményesebb játékosa a kilencgólos Michel Platinivel, idei öt találatával azonban megdöntötte a francia támadó rekordját. Ronaldo ráadásul a nemzeti együttesben már 109 gólnál jár, amellyel utolérte a világrekordot tartó iráni Ali Daeit.
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…