“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
A női Nemzetek Ligája playoff-köre befejezése után az UEFA elkészítette a sorozat következő felvonásának csoportbeosztását, amely Európa-bajnoki selejtezőként is szolgál…
Az UEFA keddi sorsolásán eldőlt, hogy a magyar női válogatott Svájc, Törökország és Azerbajdzsán csapatával szerepelhet azonos Európa-bajnoki selejtezősorozatban a Nemzetek Ligája B Ligájában.
A 2025-ös Európa-bajnokságon 16 csapat vesz részt, vagyis a házigazda Svájc mellett 15 válogatott harcolja ki a részvételt. Közülük nyolc csapat a selejtezők A ligájából kerül ki, itt a négy csoportelső és a négy csoportmásodik ugyanis közvetlenül biztosítja a helyét a tornán.
A maradék hét helyet kétkörös rájátszás során szerezhetik meg a csapatok. A magyar válogatott akkor szerepelhet ebben a rájátszásban, ha a négyes csoportja első három helyének valamelyikén végez. A B liga csoportelsőit és a két legjobb csoportmásodikat ugyanis összesorsolják a maradék két csoportmásodikkal és a négy csoportharmadikkal (ha a magyar válogatott csoportjából Svájc az első három hely valamelyikén végez, akkor helyette a négy csoport legjobb negyedikje kerül a rájátszásba), és ezen oda-visszavágós párharcok győztesei kerülnek be a második rájátszási körbe.
A B ligás párharcok győztesei a második rájátszási körben várhatóan az A liga csoportkörének harmadik és negyedik helyezettjei közül kapnak ellenfelet (Az A liga harmadikjai és negyedikjei ugyanis a C liga legjobb nyolc csapatával mérkőznek az első rájátszási körben), itt szintén egy oda-visszavágós párharc dönt a hét Eb-résztvevőről.
A csoportkör áprilistól júliusig tart, a két rájátszási kör mérkőzéseit októbertől decemberig rendezik meg.
Április 5.
Magyarország-Azerbajdzsán
Április 9.
Törökország-Magyarország
Május 31.
Svájc-Magyarország
Június 4.
Magyarország-Svájc
Július 12.
Azerbajdzsán-Magyarország
Július 16.
Magyarország-Törökország
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…