Bejelentette új vezetőedzőjét a Chelsea! – HIVATALOS
Kettő + egy évre szóló szerződést kötött vele a londoni klub…
Kettő + egy évre szóló szerződést kötött vele a londoni klub…
A Mol Fehérvár döntetlent játszott a Vasas vendégeként…
A véghajrában bukta el a három pontot José Mourinho csapata…
A korábbi kiváló középpályás segítette Bert van Marwijk munkáját, irányította a PSV U19-es, majd felnőtt csapatát, később pedig dolgozott a Wolfsburg élén is. Edzői tehetségét azonban eddig messze jelenlegi munkahelyén, azaz a belga Royal Antwerp trénereként mutathatja meg…
A BVB további egy évvel újította meg a szerződését…
Sergio Busquets után egy újabb rutinos játékos távozik a katalán gárdától…
A magyar nemzeti csapatban 12-szer lépett pályára!
A Brighton után ezúttal a Nottingham Forest múlta felül Mikel Arteta együttesét…
Hazai pályán kapott ki Sztanyiszlav Csercseszov csapata…
A véghajrában mentett pontot hazai környezetben a Liverpool…
Győzelmének hála elmozdult a kieső helyről Bartosz Grzelak együttese…
Játékosként a Ferencvárost, majd a Haladást erősítette, később pedig a szombathelyi klubnál éveken át dolgozott! Nyugodjon békében!
Az említett játékosok szerződése lejár a szezon végén…
Szerződése az idény végén lejár az Olympique Lyonnal…
Az OM hátrányból fordítva gyűjtötte be a három pontot hazai környezetben…
A spanyol védő állítólag meg is egyezett új csapatával!
A spanyol sztárcsapat állítólag kész elengedni…
Hazai környezetben hozta a kötelezőt Carlo Ancelotti csapata…
A Manchester City és a Manchester United is szívesen a soraiban tudná…