A Southampton 20 éves védőjét szerződtetné a Newcastle – sajtóhír
A fiatal játékos nem játszott sokat az előző szezonban egy sérülés miatt
A fiatal játékos nem játszott sokat az előző szezonban egy sérülés miatt
A hírek szerint már ajánlatot is tettek érte
Az új tulajdonos jelentette az UEFA-nak az eseteket
Már hivatalos ajánlatot is tettek érte
Nyolcgólos mérkőzést játszottak a csapatok
Tovább szeretné erősíteni a középpályáját a Pool
A Spurs már elfogadta az ajánlatot az orosz klubtól, a játékos azonban még nem döntött
Négy év után tért vissza a játékos a Ligue 1-be
A magyar válogatott játékos az egyik edzésen sérült meg könnyebben
Újabb játékos cserélte le Európát a Közel-Keletre
Fiatal ghánai játékossal erősítenének a londoniak
„Szüksége van rám a Liverpoolnak”
Hamarosan be is jelenthetik a távozását
A játékost pár napja mentették fel a nem erőszak vádja alól
Ez lesz a Barca utolsó előszezoni mérkőzése az idény indulása előtt
Továbbra is kitart nevelőklubja mellett
Nem tart az angol másodosztályba csapatával
Visszatér Németországba