Az Arsenal és az AS Roma is ugyanazt a játékost akarja – sajtóhír
Nem csoda, hogy mindkét együttes rá pályázik, hiszen ingyen igazolható lesz a nyáron.
Nem csoda, hogy mindkét együttes rá pályázik, hiszen ingyen igazolható lesz a nyáron.
Arteta számára ő a legfontosabb célpont a nyár folyamán.
Vajon hogy dönt a következő átigazolási időszakban?
Azonban, ha szeretnék őt szerződtetni nem lesz olcsó mulatság…
Vajon a nemzetközi porondon tudna segíteni rutinjával a csapatnak?
Szerinte most lenne esély arra, hogy leigazolják őt.
Honfitársával erősítené meg keretét Mikel Arteta.
Pedig a szezon második részében már kapott lehetőséget.
A Barca, a Real és a City is az érdeklődők közt…
Szerinte benne minden megvan, ami a Tottenhamnek kell.
Brendan Rogers megadná neki a kellő lehetőséget.
Alaposan a zsebébe kell nyúlni az angol együttesnek.