Jogerős börtönbüntetést kaptak a 2025-ös Afrika-kupa rendbontói
A bíróság hétfőn úgy határozott, hogy a kiszabott szabadságvesztés mértéke arányos az elkövetett cselekmények súlyával…
A bíróság hétfőn úgy határozott, hogy a kiszabott szabadságvesztés mértéke arányos az elkövetett cselekmények súlyával…
Ez már a harmadik bírósági ítélet a Real Madrid játékosait ért rasszizmus miatt
Ez az első ilyen ítélet Spanyolországban
Korábban „csoda-gyereknek” tartották, 100-szoros válogatott volt…
32 évesen véget is érhet a karrierje…
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt
Korrupcióval és csalással vádolták a Barcelonához igazolása miatt
Súlyos következményekkel járhat a viselkedésük…
Még mindig a Barcelonába igazolása miatt kellett bíróságra járnia
A Barcelona két korábbi elnöke is a vádlottak padjára ül
Pont került a szexvideós botrány végére
Pedig akár felfüggesztett börtönbüntetéssel is sújthatják
Október 19-én kell megjelennie a bíróságon, hogy eldöntse, melyik börtönbe szeretne menni