NB I: a hajrában húzta be a három pontot a Kisvárda – EREDMÉNYEK
Hátrányból fordítva nyerték meg a találkozót a szabolcsiak…
Hátrányból fordítva nyerték meg a találkozót a szabolcsiak…
Ezen a párosításon szinte garantált volt a sok gól
Hiába játszottak szinte az egész találkozón emberelőnyben, az egy pontnak is örülhettek a debreceniek
Jól kezdett a magyar csapat, ám a végén gáláztak az olaszok
Legutóbb két éve találkoztak olasz csapattal, akkor az Európa-ligában
Három ponton belül az első három helyezett három körrel a vége előtt…
A Vasas után a többiek is győztek, négy ponttal vezet a Loki…
A vírushelyzet miatti leállások okán kivételeztek vele.
A Gyirmót pedig élmezőnybeli rangadót nyert…
Folytatódott a szolnoki veretlenségi széria, nagy skalpot ejtettek a listavezető személyében.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a második helyért lehet küzdelem…
A Budaörs mögött felsorakozott a feljutásért a Pécs és a Vasas is…