Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter támadójával erősít a Monaco! – sajtóhír

Az általában mindig jól informált Gianluca Di Marzio saját weboldalán arról ír, hogy a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő AS Monaco szeretné szerződtetni az Internazionale montenegrói támadóját, Stevan Jovetic-t. 

skysports-stevan-jovetic_4082355

A 27 esztendős csatár az előző szezont a Sevillánál töltötte kölcsönbe, ahol összességében nem okozott csalódást, hiszen 24 tétmérkőzés 7 alkalommal volt eredményes illetve 5 gólpasszt is kiosztott, ráadásul a Real Madrid ellen 3 meccsen 3 gólt is szerzett. Az Inter azonban láthatólag továbbra sem számít az egykoron nagyobb jövő előtt álló Jovetic szolgálataira. Gianluca Di Marzio szerint a montenegrói támadó a vasárnapi Monaco – Marseille találkozót már a helyszínen tekintette meg. 

Stevan Jovetic a Fiorentina színeiben robbant be igazán, a firenzei együttesben remekelt, s ennek köszönhetően jó pár csapat figyelmét felhívta magára. Állítólag a Juventus is szerződtette volna többek között, ám ő végül a Manchester Cityt választotta 2013 nyarán. Új csapatában nem igazán számított alapembernek, így két év után vissza is tért a Serie A-ba, azon belül is az Interhez. Eleinte kezdőnek számított a milánóiaknál, ám Icardi felépülése után szépen a kispadra került. 

Németh Boldizsár