Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “Nem tudom, mi lehet a gond!”

Úgy tűnik, a Real Madrid hányadtatásának oka összetettebb lehet, mint azt sokan gondoltuk – Legalábbis erre engednek következtetni Nacho szavai is. 

(Kép: as.com)

Toni Kroos után Nacho Fernández is a BeIN Sports rendelkezésére állt a Villarreal elleni 0:1-et követően. A spanyol válogatott hátvéd csalódottsága is egyértelműen leszűrhető az általa elmondottakból.

“Nem igazán tudom, mi történik velünk, mi lehet a probléma. Tisztességesen álltunk hozzá ehhez a meccshez is, nagyon keményen harcoltunk azért, hogy eldöntsük a találkozót. Egy biztos, csak is önmagunkra lehetünk dühösek!” – Kezdte a Nacho, majd a következőképpen folytatta: “Hogy őszinte legyek, azt éreztük végig, hogy ezt a találkozót bizony végre megnyerhetjük. Ehhez képest (…) Rosszul kezdtük az évet, de mi vagyunk a Real Madrid, nem hajthatjuk le a fejünket, még keményebben kell dolgoznunk!”

A folytatásban ahogy Kroostól, úgy az univerzális hátvédtől is megkérdezték, hogy gondol-e még a bajnoki címre? “Minden egyes alkalommal, amikor gyengébb eredményt értünk el, úgy éreztük, hogy még nem veszítettük el a bajnokságot. Reálisan nézve azonban a különbség egyre csak nőtt és nőtt. Persze a bajnokság fele még hátra van, ahogy itt van a Király-kupa és a Bajnokok Ligája is. Mindhárom sorozatban harcolni fogunk!” – Adta meg a kimért választ Nacho.