Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött jövőjéről a River Plate alapembere – HIVATALOS

A Libertadores-kupa elmúlt kiírásából az elődöntőben búcsúzó River Plate alakulata veszélyes játékot játszott egyik legjobbjával, ám végül beigazolódtak a klub számításai, és sikerült megújítani a húzóember lejáró szerződését…

 

A Copa Diego Armando Maradona döntőjéről lemaradó River Plate együttese a fokozott európai érdeklődése ellenére nem adta el lejáró szerződésű hátvédjét, annak ellenére, hogy Gonzalo Montiel távozását a szakértők biztosra vették. A “milliomosok” megtartották játékosukat, megkockáztatva ezzel a nyári ingyenes távozásán, de végül nekik lett igazuk, mert a húzóembert sikerült meggyőzniük szerződése 2022. december 31-ig való megújításáról.

A 24 éves hátvéd a csapat saját nevelésű játékosaként 2016-ban mutatkozott be a River felnőtt csapatában, a 2017-2018-as idény óta pedig fiatal kora ellenére kihagyhatatlan meghatározó játékosnak számít. Montiel minden sorozatot figyelembe már több mint 100 tétmeccset játszott a Buenos airesi óriásklub színeiben, tagja volt a 2018-as Libertadores-kupa-győztes és  2019-es Libertadores-kupa-döntős csapatnak egyaránt.

A nemzetközi sajtó egybehangzó beszámolói szerint Montiel játékjoga iránt a januári átigazolási időszakban többek közt az AS Roma, az Olympique Lyon és a Villarreal érdeklődött az európai csapatok közül, ám úgy néz ki, hogy egy ideig még várat magára az öreg kontinensre való átköltözése.

Ugyanakkor a Marcelo Gallardo által trenírozott Rivernek vélhetően így is két komoly veszteséget kell elszenvednie a napokban, mert a legfrissebb hírek szerint a 21 éves középpályás Santiago Sosa már elígérte magát Gabriel Heinze Atlanta Unitedjéhez, míg a rutinos Ignacio Fernández eladásáról előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a napokban Hulkot is leigazoló Atlético Mineiróval.