Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Így erősített az eddigi legfontosabb BL-selejtező előtt a Ferencváros

 

A Ferencváros egy Kisvárda elleni vereséggel kezdte az NB I-et, azonban Peter Stöger csapata a szerdai Slavia Praha elleni BL-selejtezőn feledtetheti a bajnoki botlást.

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Kapusok:

A 22 éves Varga Ádám és a 32 esztendős Szécsi Gergő Soroksárról tértek vissza a Ferencvároshoz. Varga 25 NB II-es bajnokin védte a Fradi fiókcsapatának kapuját, 8 találkozón nem kapott gólt, míg Szécsi 5 bajnokin kapott lehetőséget, melyekből kettőt hozott le kapott gól nélkül. Ugyanakkor az ő dolgukat nagyban megnehezíti, hogy válogatott hálóőrök is vannak a Ferencváros keretében, a 30 éves Dibusz Dénes és a 33 esztendős Bogdán Ádám mögött kevés játéklehetőségre számíthatnak, az is elképzelhető, hogy Varga vagy Szécsi távozhat a fővárosiaktól. A 32 éves Gróf Dávid már az előző idényt is a Debrecennél töltötte, amellyel kivívta a feljutást, 23 NB II-es meccsen nyújtott teljesítményével meggyőzte a klub edzőit és vezetőit, így megszerezte a Loki, igaz az első NB I-es fordulóban nem ő, hanem Tomas Kosicky védte a DVSC kapuját.

Védők:

A 24 esztendős balhátvéd, Marijan Cabraja a horvát bajnok Dinamo Zagrebtól érkezett kölcsönben, a hírek szerint vételi opcióval. Az előző szezon első felét a szintén horvát első osztályú HNK Gorica csapatában töltötte kölcsönben, ahol 17 bajnokin 1 gólt és három gólpasszt jegyzett, majd visszahívta a Dinamo, ahol 8 bajnokin kapott lehetőséget. A szintén balhátvéd Csontos Dominik Soroksárról tért vissza. Az előző idényben a 18 éves játékos 13 NB II-es meccsen lépett pályára a fiókcsapatban, illetve a Fradiban is lehetőséget kapott, három Magyar Kupa és egy NB I-es találkozón lépett pályára. Csontos egyelőre Peter Stöger bizalmát is élvezi, a Zalgiris elleni idegenbeli BL-selejtezőt végigjátszotta, illetve a Kisvárda elleni bajnokin is 90 percet kapott. Ennek ellenére sincsenek könnyű helyzetben a balbekkek, hiszen az NB I legértékesebb balhátvédje is a Fradit erősíti, Eldar Civic mellett nehéz lesz a kezdőbe verekednie magát Csontosnak és Cabrajának. A szintén balhátvéd Marcel Heister, aki mind a hat BL-csoportmeccsen szerepet kapott viszont elhagyta a klubot, és a hazai rivális MOL Fehérvárhoz igazolt, ahol eddig alapemberként számít rá Szabics Imre. A 32 éves Lovrencsics Gergő elhagyta a Ferencvárost és a horvát élvonalbeli Hajduk Splithez igazolt, miután a Ferencváros a télen megszerezte a 25 éves Henry Wingót, illetve a klubnál van a 26 éves Botka Endre is, akik mellett minden bizonnyal kevés lehetőséget kapott volna Lovrencsics, aki eddig két gólpasszt jegyzett új csapatában.

Középpályások:

Ebben a csapatrészben is nagy volt a játékosmozgás, a 20 esztendős Ammar Ramadan Soroksárról tért vissza, 17 NB II-es meccsen kapott lehetőséget, ahol két gólt és két gólpasszt ért el. A 27 éves Kristoffer Zachariassen a Rosenborgtól érkezett, míg a 24 éves Stjepan Loncar a HNK Rijekát hagyta el a Fradi kedvéért. Loncar alapember volt a horvát csapatban, 6 Európa-liga-meccsen 1 gól és 2 assziszt a mérlege, míg a bajnokságban 31 találkozón kétszer volt eredményes és négy gólpasszt osztott ki. Sajnos a 30 éves Sigér Dávidra keresztszalag-szakadás miatt hosszú hónapokig nem számíthat a Fradi, így elképzelhető, hogy a klub igazol még egy középpályást. Ami a távozókat illeti, a 21 éves Csonka András a Gyirmótot választotta kölcsönben, míg a 28 éves Michal Skvarka a lengyel első osztályú Wisla Kraków-hoz igazolt.

Támadók:

A támadósorba visszatért a Zalaegerszegen remek szezont záró Szánthó Regő. A 20 éves szélső 27 NB I-es találkozón 10 gólt és 4 asszisztott jegyzett, kérdés, hogy a Ferencvárosban mennyi lehetőséget fog kapni az ETO-nevelésű játékos. A 23 éves Ryan Mmaee a Limassoltól érkezett, és nagyon gyorsan beilleszkedett, 4 BL-selejtezőn 3 gólt szerzett és két gólpasszt adott. A támadósorból többen is távoztak: a 33 éves Isael Katarba igazolt, a 21 esztendős Szerető Krisztofer a Soroksárt választotta, míg a 25 éves Gera Dánielre a Puskás Akadémia csapott le, kölcsönben szerepelhet Felcsúton. A legfrissebb hírek szerint a 21 éves Roko Baturina is távozhat a magyar bajnoktól, iránta a ZTE érdeklődik. Magyarországon az átigazolási időszak augusztus 31-ig tart, így addig lehetnek még változások a Ferencváros keretében igaz a BL-selejtezők miatt jó eséllyel megpróbálta már kialakítani a keretét az FTC.

Érkezők:

Varga Ádám (Soroksár, kölcsönből vissza), Szécsi Gergő (Soroksár, kölcsönből vissza), Marijan Cabraja (Dinamo Zagreb, kölcsönben), Csontos Dominik (Soroksár, kölcsönből vissza), Stjepan Loncar (HNK Rijeka), Kristoffer Zachariassen (Rosenborg), Ammar Ramadan (Soroksár, kölcsönből vissza), Szánthó Regő (ZTE, kölcsönből vissza), Ryan Mmaee (AEL Limassol)

Távozók:

Gróf Dávid (Debreceni VSC), Marcel Heister (MOL Fehérvár), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split), Csonka András (Gyirmót FC Győr – kölcsönben), Michal Skvarka (Wisla Kraków), Isael Barbosa (Umm Salal), Szerető Krisztofer (Soroksár), Gera Dániel (Puskás Akadémia – kölcsönben)