Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: nem lesz címvédés, büntetők után a Real Madrid kiejtette a Manchester Cityt! – videóval

Két, a végső győzelemre is esélyes csapat, a Manchester City és a Real Madrid csapott össze egymással a BL-negyeddöntő visszavágóján azt követően, hogy Madridban 3:3-as döntetlenre végeztek a felek.

(Photo by Jan Kruger – UEFA/UEFA via Getty Images)

 Az odavágóhoz képest mindkét csapat jóval óvatosabban kezdett. Az első említésre méltó lövést Camavinga engedte el a 11. percben, ez viszont nem okozott nagy gondot Edersonnak. Ezt követően viszont megszerezték a vezetést a madridiak! Bellingham kapott jó labdát saját térfeléről indulva, majd két védőt kicselezve Valverdéhez passzolt, aki kiváló labdát adott Viníciusnak, a brazil pedig középre tette a labdát, ahol Rodrygo tudott lőni. A brazil első próbálkozását Ederson még bravúrral védeni tudta, a kipattanót azonban már a hálóba vágta a támadó, 0-1! A City első nagyobb lehetősége a  16. perc végén alakult ki, amikor Silva beadását követően Haaland tudott 10 méterről kapura fejelni, de a próbálkozása kevéssel a kapu felett hagyta el a játékteret. A 19. minutumban aztán hatalmas lehetőség adódott a hazaiak előtt, újabb beadás találta meg Haaland fejét, a norvég fejese azonban a felsőlécet találta telibe, ahonnan Silvára pattant a labda, ő viszont már nem tudta irányítani a játékszert, pedig csak a szinte teljesen üresen maradt kapuba kellett volna passzolnia. A 27. percben de Bruyne próbálkozott 17 méterről, de Lunin vetődve szögletre tudta ütni a jobb sarokba tartó labdát. A félidő utolsó harmadában is próbálkozott becsülettel a City, de a Real védői és Lunin jól állta a sarat, így egygólos madridi előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrészt egy fokozattal magasabb sebességgel kezdte meg a City, és a 47. percben máris veszélyt jelentett Grealish 18 méterről elengedett kapáslövése, de Lunin ki tudta tenyerelni a labdát. Az 52. percben Nacho és Lunin hozott össze majdnem egy öngólt, miután a védő eltolta a kapu felé a labdát a kirobbanó kapus mellett, de végül Haaland elől tisztázni tudott a csapatkapitány a kapu torkából. Ezt követően viszont már némileg alábbhagyott az iram, noha a City folyamatosan a saját kapuja elé szegezte a Realt. A véghajrára fordulva aztán megtalálta a rést a madridiak védelmén a hazai gárda! Doku centerezését még meg tudta állítani Rüdiger, de a labda így de Bruyne elé került, aki közelről a léc alá varrta a labdát, 1-1! A 78. percben majdnem a második gólját ünnepelhette de Bruyne, aki ballal célba vette a kaput nagyjából 18 méterről, de Lunin ujjheggyel kitolta  a labdát. A 82. minutumban ismét a belga középpályás előtt adódott hatalmas lehetőség, miután Akanji centerezését de Bruyne tudta kapura lőni 11 méterről, de a labda végül jócskán a léc fölött hagyta el a játékteret. A rendes játékidő nem hozott újabb nagy lehetőséget, így jöhetett a hosszabbítás!

A hosszabbítás első fele sokáig nem hozott nagy helyzetet, egy beadásnál Foden rúgott luftot ígéretes helyzetből, majd egy kontránál Vinícius tudott elfutni a labdával, de az utolsó pillanatban Walker beérte őt, és meg tudta akadályozni a lövést. Az egyetlen nagy lehetőség a ráadás utolsó pillanataiban alakult ki, amikor egy beadásra Rüdiger robbant be a védők között, de 5 méterről kapásból kevéssel a jobb felső mellé lőtte a labdát. A második 15 perc sem hozott nagy izgalmakat, mivel már egyik csapat sem mert nagyon kockáztatni, így büntetők döntöttek a továbbjutó kilétéről.

A büntetőpárbajban már az első körben előnybe került a City, miután Alvarez magabiztosan értékesítette a saját helyzetét, míg Modric lövését védte Ederson! A második körben aztán el is tűnt a címvédő fórja, Silva ugyanis hibázott azáltal, hogy feladta Luninnak a labdát, Bellingham pedig eredményes volt. A harmadik körben aztán Lunin Kovacic tizenegyesét is hatástalanította, míg Lucas Vázquez nem remegett meg, így már előnyben volt a Real! A negyedik körben Foden és Nacho sem hibázott, így a City lépéskényszerben volt, de Ederson ötödik rúgóként az egyik legmagabiztosabb ítéletvégrehajtónak bizonyult. A továbbjutás kérdésről döntő büntetőhöz Rüdiger állt oda, és nem hibázott, így a Real Madrid jutott a legjobb 4 közé!

Manchester City – Real Madrid 1-1 (0-1) Össz.: 4-4 b.u. 3-4
Helyszín:
Etihad Stadion Vezette: D. Orsato
Gólszerzők:
de Bruyne (76.) ill. Rodrygo (12.)
Sárga lapok: Grealish (59.), Gvardiol (61.), Rodri (90.) ill. Carvajal (38.), Mendy (90+4.)
Kiállítás: ill.-

Manchester City: Ederson – Gvardiol, Akanji (Stones 112.), Dias, Walker – Rodri – Grealish (Doku 72.), de Bruyne (Kovacic 112.), Silva, Foden – Haaland (Alvarez 91.) Vezetőedző: Pep Guardiola

Real Madrid: Lunin – Carvajal (Militao 110.), Nacho, Rüdiger, Mendy – Valverde, Camavinga, Kroos (Modric 79.) – Bellingham – Rodrygo (Brahim Díaz 84.), Vinícius (Lucas 102.) Vezetőedző: Carlo Ancelotti

A mérkőzés összefoglalója:

A negyeddöntők eredményei:

04.09. Kedd:
Arsenal – Bayern München 2-2
Real Madrid – Manchester City 3-3

04.10. Szerda:
Atlético Madrid – Borussia Dortmund 2-1
Paris Saint-Germain – Barcelona 2-3

04.16. Kedd:
Borussia Dortmund – Atlético Madrid 4-2 Össz.: 5-4
Barcelona – Paris Saint-Germain 1-4 Össz.: 4-6

04.17. Szerda:
Bayern München – Arsenal 1-0 Össz.: 3-2
Manchester City – Real Madrid 1-1 Össz.: 4-4 b.u. 3-4