Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A keddi játéknap és Erling Haaland brutális rekordjai után a szerda is tartogatott érdességeket a Bajnokok Ligájában
(Photo by Ivan Romano/Getty Images)
Kezdjük a sort a Napoli – Eintracht Frankfurt találkozóval, amely a hazaiak magabiztos, 3:0-ás győzelmével ért véget. A Napoli újabb meggyőző sikerével az idei BL-szezon jelenleg leggólerősebb csapata, az eddigi 25 találatával. A nápolyiak továbbjutása egyébként klubtörténelmi pillanat, hiszen a legjobb nyolc között még nem járt az olasz csapat a Bajnokok Ligájában.
További érdekesség még, hogy azzal, hogy az Inter és a Milan továbbjutása mellett a Napoli is bejutott a negyeddöntőbe, a 2005/2006-os idény után először lesz újra három olasz csapat a legjobb nyolc között. Ráadásul mindhármat olasz tréner is irányítja – Felszálló ágban a Serie A?!
A Real Madrid – Liverpool elleni találkozón elsősorban az angolok döntögettek mind negatív, mind pozitív értelemben vett rekordokat!
Jürgen Klopp liverpooli pályafutása alatt nagy európai kupából rendre spanyol csapat ellen maradt alul az egyenes kieséses szakaszban, mégpedig hat alkalommal! A Real Madrid ellen összesítésben 6:2-vel búcsúzó “vörösök” ráadásul a Bajnokok Ligájában történetük legnagyobb arányú különbségével kénytelenek búcsúzni a sorozattól – Immáron zsinórban harmadik alaklommal rendre a Real Madrid ellen (a 2020/21-es szezonban a negyeddöntőben; egy évvel később a finálét veszítették el a blancókkal szemben).
A madridi találkozó ha nem is csapata játéka miatt, de így is emlékezetesre sikedett James Milner számára. A rutinos, ‘csupa-szív’ játékos kezdőként lépett pályára a Bernabéuban, a 73. Bajnokok Ligája találkozóján, amivel beérte a liverpooli csúcstartót, Steven Gerrardot. Milner ráadásul David Beckham (37 évesen és 335 naposan) és 2013 után a legidősebb angol játékos lett, aki a BL-ben szerepelt: 37 évesen és 70 naposan.
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…