
Olasz



Az AC Milanhoz szerződhet a Schalke csapatától menekülő játékos – sajtóhír
Elhagyná a süllyedő hajót a labdarúgó.





Serie A: gyengén játszva, de legyőzte az Inter a Napolit, az AC Milan ismét döntetlenezett – videóval
Érdekes eredmények a forduló szerdai játéknapján

Serie A: sokba került Ronaldo kihagyott tizenegyese, pontot csent Torinóból az Atalanta – videóval
Két bombagól is született a találkozón.

Serie A: az Atalantát választották az elmúlt szezon legjobbjának
A La Gazzetta dello Sport szavazásán
Juventus: hosszú távra hosszabbítanának a csapat húzónevével – sajtóhír
„A szerződés csak arra vár, hogy a játékos aláírja.”
Törökországba igazolt a Liverpool és a Milan egykori támadója – HIVATALOS
Egykori csapattársát követve…
AS Roma: Hollandiából érkezhet szélső hátvéd – sajtóhír
Már januárban pontot tennének az ügy végére, de csak a nyár folyamán csatlakozna a klubhoz.
A France Football bejelentette az Aranylabda-álomcsapatot
Természetesen ott van a listán Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is
Atalanta: a játékos húzta a rövidebbet az edző elleni csatározásból
Félig-meddig már el is köszönt a csapatkapitány…
A PL-be vágyik a Juventus világbajnoka
Ő maga erősítette meg, hogy felvette a kapcsolatot az egyik csapattal…
Bajnokok Ligája: Neymar visszatér Barcelonába! – Íme a nyolcaddöntő párosítása!
Barca – PSG, és Atlético – Chelsea is lesz a legjobb tizenhat között…