Kubatov Gábor elárulta, mennyit keresett a Ferencváros Európában
Megérte ilyen sokáig versenyben lenni…
Megérte ilyen sokáig versenyben lenni…
Úgy gondolja, hogy több góllal is verhették volna a Ferencvárost…
Győzelmével 5 pontra húzott el a kiesést érő helyektől a ZTE…
Az El-nyolcaddöntő nagyobb eredmény, mint a BL-csoportkör…?
Hat éve erősíti a csapatot, folytatódik az együttműködés…
Hajnal Tamás értékelt az európai kupabúcsú után…
A két edző már a jövőbe tekint. A Leverkusennél El-döntőről álmodoznak, a Fradi a bajnokságra összpontosít a folytatásban.
Hamar eldőlt, hogy magyar csapatnak már nem szurkolhatunk a negyeddöntőben. Az FTC szépen helytállt német ellenfelével szemben.
Csak tizenhárom bevethető játékos áll a rendelkezésére…
Nem igazán találta meg a számításait a magyar csapatnál…
Nem sikerült túl jól a bemelegíltés az El-visszavágó előtt…
Először nyert a Groupama Arénában a Puskás Akadémia…
Az elmúlt három meccsükön így már 7 ponttal gazdagodtak!
A Leverkusen edzője szerint a nemzetközi porondon minden meccs nehéz…
Az edző nem akarta túlmagyarázni az első mérkőzést…
Három magyar játékost nevezett a kezdőbe Csercseszov!
A Bayer Leverkusen edzője kijelentette, kellően felkészültek a csütörtöki találkozóra,
Válogatott szélsővel gyarapodott a zöld-fehérek kerete…