Anglia: a Brighton edzője is kifakadt a VAR miatt! – képpel
„Egyedül Angliában működik így a rendszer…”
„Egyedül Angliában működik így a rendszer…”
Az Inter hozta a kötelezőt a Salzburg ellen, a Manchester United pont nélkül tér haza Dániából!
Így már nincs veretlen csapat a PL-ben!
Döntetlent hozott a forduló rangadója Nápolyban…
Az első félidőben 3 kiállítást, a második játékrészben 8 hazai gólt láthatott az Allianz Arena közönsége!
Csapata győztes gólja után provokálta az ellenfél kispadját…
Több mint egy félidőt emberelőnyben játszhattak José Mourinhóék, de így is majdnem pontvesztés lett a vége hazai pályán…
Több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott az Everton…
Elfogadták a királyi gárda fellebbezését
Nem kímélte a szerbeket a kiállított középpályás…
Több mint 30 éve nem volt hasonlóra példa…
Két sárga után kapott piros lapot a portugál, az első lap azonban kérdéses volt
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
A Benfica hazai környezetben szenvedett vereséget, de közel 80 percet emberhátrányban játszottak a portugálok…
Ezzel nem került közelebb a kezdőcsapathoz…
3 forduló alatt 1 pontot gyűjtött be José Mourinho csapata!
A „Szarkák” hiába játszottak nagy fölényben, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát…
Az első 4 percben kétszer is kapituláltak a „Vörös Ördögök”, de végül összejött a fordítás!