Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: az Old Traffordon búcsúztatta a Unitedet a Sevilla – videóval

Gól nélküli döntetlent hozott a Manchester United és a Sevilla nyolcaddöntős párharcának sevillai odavágója, így a döntés az Old Traffordra maradt.

musevilla

(Fotó: UEFA Champions League/Twitter)

Veszélyesebben kezdett a United, Lukaku az első tíz percben többször is a kapu elé keveredett. A mérkőzés elején ugyanakkor nem volt túl gólratörő a hazaiak játéka, amit az Old Trafford népe olykor füttyszóval díjazott. A Sevilla először a 28. percben alakított ki helyzetet, egy gyors akció végén Muriel lőhetett kissé kiszorított szögből, gyengén találta el azonban a labdát. A 38. percben egy szép kényszerítő után jegyezhettük fel az első igazán veszélyes jelenetet a vendégek kapuja előtt, Fellaini lőtt egy életerőset nyolc méterről, ám Rico védett. Az első félidőben tehát nem esett gól, kapuralövés is csak elvétve.

A második félidő sevillai kontrával indult, ám Correa hiába kapott a 48. percben üresen labdát a tizenhatoson belül, elügyetlenkedte a helyzetet a szélső, Bailly szerelte végül. Az 52. percben a túloldalon is láthattunk egy ziccert: Rashford adott jó labdát Lingardnak, aki kissé éles szögből tette próbára Ricót, leért azonban a portás a lapos lövésre. Mourinho a 60. percben pályára küldte Fellaini helyén azt a Pogbát, akinek játéka kérdéses volt. A 74. percben aztán megtört a jég, amihez a néhány perccel korábban csereként beállt Ben Yedder kellett: labdaszerzés után gyors akciót vezettek az andalúzok, melynek végén a támadó 14-ről vette be a United kapuját. (0-1) Mourinho ezen a ponton kényszerhelyzetbe került, jött is Mata, valamint Martial a pályára. Azonban mielőtt még labdához érhettek volna, egy szöglet után Ben Yedder fejelt három méterről, a francia csatár pedig megszerezte nyolcadik BL-gólját is a szezonban a kiesés szélére sodorva a Vörös Ördögöket. (0-2) A 83. percben Lenglet kis híján megszerezte a harmadikat is, kicsivel azonban mellé ment fejese. A másik oldalon Mata beadásából Lukaku került helyzetbe, fölépörgetett. A 84. percben már nem hibázott Lukaku, egy szöglet után az ötösön belülről félfordulattal lőtt a hálóba. (1-2) A United meg is nyomta az utolsó tíz percet, Rashforddal és Lukakuval az élen próbálkoztak, ám ez már túl kevés volt túl későn. Ben Yeddernek a 93. percben meg lehetett volna a mesterhármas is, ám tiszta ziccerben De Gea bokáját találta el. Aligha bánkódik azonban emiatt, hiszen 2-1-es összesítésével így a Sevilla lesz ott a legjobb nyolc között, míg a United számára az FA-Kupa maradt az egyetlen begyűjthető trófea.

Ben Yedder góljai:


Lukaku szépító gólja:

Manchester United– Sevilla 1-2 (0-0)
Helyszín: Old Trafford; Vezette: Makkelie (holland)
Gólszerzők: Lukaku (84.) ill. Ben Yedder (74., 79.)
Sárga lapok: Rashford (90+3.) ill. Banega (6.), Correa (88.)
Kiállítás: – ill. –

Manchester United: De Gea – Valencia (Mata 77.), Smalling, Bailly, Young – Matic, Fellaini (Pogba 60.) – Lingard (Martial 77.), Alexis, Rashford – Lukaku. Vezetőedző: Jose Mourinho

Sevilla: Sergio Rico – Mercado, Kjaer, Lenglet, Escudero – N’Zonzi, Banega – Correa (Geis 90.), Vazquez (Pizzaro 87.), Sarabia – Muriel (Ben Yedder 72.). Vezetőedző: Vincenzo Montella

Lasányi Csaba