Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magabiztos spanyol győzelem a ‘B’ csoport nyitányán – videóval

A várakozásoknak megfelelően, a Világ-, és Európa Bajnok spanyol válogatott játszott végig fölényben, az Uruguay elleni Konföderációs Kupa találkozón. Az utóbbi időben nagyon is formán kívül játszó dél-amerikaiak, a selejtezőkhöz híven, most sem tudták megmutatni, hogy nem csupán remek egyéniségeiknek, de csapatjátékuknak is köszönhették legutóbbi kontinensbajnoki győzelmüket.

A Recifeben rendezett találkozón természetesen teltház volt, ugyanis ez volt az első forduló leginkább várt találkozója. Természetesen a házigazda brazilok, japán elleni fellépése után.

A mérkőzést a spanyol válogatott irányította már az elején is, ami hamar kiütközött egy Fabregas kapufában, és egy hatalmas Iniesta ziccerrel. A 20. percben Pedro jubileumhoz ért, ugyanis 26. válogatott meccsén a 10. gólját szerezte. Bár lövésének sora alapvetően kérdéses volt, ám az uru védő, Diego Lugano szerencsétlen beleérése miatt gól született. A 32. minutumban ismét a kapuba talált a „Vörös Fúria” legénysége: Roberto Soldado, a Valencia játékosa 14 méterről szerzett gólt, Fabregas passzából. Az első játékrészből még negyedóra volt hátra, azonban több nagy európai helyzet is kimaradt.

A nem csak a helyzetek kidolgozásával, de a labdabirtoklással is hadilábon álló fehérmezesek a folytatásban sem tudtak nagy ellenállást kifejteni, a cserék sem igazán váltak be, így lényegi változás nem következett be egyhamar. Az összecsapás döntő részében általában az uruguayiak voltak a durvábbak, de a hajrára fordult a kocka, és meglepő módon a spanyolok kezdtek el vagdalkozni. Bár kiállítás végül nem történt, sőt sárgalapból is csak négy került kiosztásra. Apró szépség tapasz, a reménytelen dél-amerikaiaknak, hogy a legnagyobb sztárjuk, Luis Suárez a 88. percben szabadrúgásból szerzett egy gyönyörű, szépítő gólt.

A játék összképe alapján a messze nem 100%-on pörgő Spanyolország könnyed győzelmet aratott, a nem igazán motiváltnak tűnő Uruguay ellen.

SpanyolországUruguay 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Pedro (20. perc), Soldado (32.), illetve Suárez (88.)
Spanyolország: Casillas – Alba, Piqué, Ramos, Arbeloa – Iniesta, Busquets, Xavi (J. Martinez, 76. perc) – Fabregas (Cazorla, 64.), Pedro (Mata, 81.) – Soldado.
Uruguay: Muslera – Caceres, Godín, Lugano, Pereira – Rodriguez, Perez (Forlán, 69. perc), Gargano (Lodeiro, 63.), Ramirez (Gonzalez, a szünetben)– Cavani, Suarez.
Sárgalapok: Piqué (36. perc), Arbeloa (71.), illetve Cavani (27.), Lugano (41.)


Spain 2-1 Uruguay Highlights by goalsandsoccer

Balogh József