A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Szombathely városvezetése, melyen többek között a futballcsapat tulajdonjoga is terítéken lesz.
A Halmai Gábor és Illés Béla nevével fémjelezte cég, a Halmill Kft. lehet a Haladás többségi tulajdonosa, amennyiben a megemelt törzstőkét a város nem követi. A Halmill Kft. jelenleg 44 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik, míg a város 51 százalékkal. Ugyanakkor az biztos, hogy a város nem tervezi törzstőkéjének megemelését, így aztán a Haladás könnyen lehet, hogy Illésék kezébe kerül, mint többségi tulajdonos. „Ez esetben a Halmill Kft. az olasz Massimiliano Carolettivel átveheti az irányítást a Haladás felett.” – írja a nyugat.hu. A rendkívüli közgyűlésre e hét csütörtökjén kerül sor. A tulajdonosi struktúra változása azt is eredményezi, hogy a Halmill Kft. az olasz Massimiliano Carolettivel karöltve szerezheti meg a többségi tulajdont, így a város lehet a kisebbségi tulajdonos a Haladás Marketing Kft-vel. Ez utóbbi jelenleg 5 százalékos tulajdonrészt birtokol a klubban.
Mégsem lesz a klub játékosa az ex-MU-s?
Hiába várta a Haladás szakmai stábja, hogy csatlakozik a kerethez Davide Petrucci. A korábban a Manchester United labdarúgója román értesülések szerint visszatért Kolozsvárra, a CFR-éhez, mert továbbra is kérdéses a jogi státusza korábbi egyesületével. Ellenben a stiridesport.ro úgy tudja, a 23 éves középpályás végül mégsem lesz a Haladás labdarúgója, hanem visszatért Kolozsvárra. „Petruccinak még mindig nem sikerült megállapodnia Romániában, és jelenleg nem is tudjuk, hogy ez mikor sikerül. Ettől függetlenül továbbra is várjuk Szombathelyen.” – fogalmazott korábban Tóth Miklós, a vasiak ügyvezetője az olasz labdarúgóval kapcsolatban.
Most legyen okos az ember…
Gavalovits Sándor
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!