Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mélybe taszított tehetségek: Az afrikai “ágyús”

Újra jelentkezünk a „Mélybe taszított tehetségek” című cikksorozatunkkal. Az előző epizódokban megismerkedhettek Ben Arfa, Robinho, Quaresma, Sahin, Van der Vaart, Marin, Arshavin, és Rossi karrierjének bukásának főbb okáról. Ezúttal egy afrikai játékos pályafutását követhetitek végig.

adebayor_1_1024x768

Cikksorozatunk kilencedik részében, ezúttal Emmanuel Adebayor pályafutásával ismerkedhettek. Ahogy az előző „áldozatoknál” nála is betekintést nyerhettek karrierje „fényes”, illetve „sötét” oldalába.

A togói Emmanuel Adebayor a Metz csapatában kezdte meg profi karrierjét. Az afrikai támadó már 18 évesen a felnőtt csapat tagjának számított. Nevelő együttesénél 1,5 évet töltött el 53 tétmérkőzésen 19 találatig jutott. A másodosztályban nyújtott jó teljesítménye miatt 2003 nyarán távozhatott, méghozzá az AS Monaco csapatához.

Cikksorozatunk első része: A megbukó francia csodagyerek (KATT)
Cikksorozatunk második része: A Real Madrid után jött a lejtő (KATT)
Cikksorozatunk harmadik része: A portugál “hazafi” (KATT)
Cikksorozatunk negyedik része: A dortmundi örök ígéret (KATT)
Cikksorozatunk ötödik része: A holland arany ifjú (KATT)
Cikksorozatunk hatodik része: A Werder után jött a süllyesztő (KATT)
Cikksorozatunk hetedik része: Az orosz “herceg” (KATT)
Cikksorozatunk nyolcadik része: Az olasz “porcelán” (KATT)

A „hercegségieknél2,5 szezont töltött el. A francia 1. osztályú csapatban gyorsan alapemberré vált. Első bajnoki gólját a Bastia ellen szerezte a 3. fordulóban. A 2003/2004-es idény során egy mesterhármassal is bizonyított újdonsült csapatának, melyet a Montpellier ellen szerzett. A 2004/2005-ös kiírás során semmi sem változott, hiszen továbbra is húzóembernek számított, az áttörés azonban nem igazán sikerült a számára, mivel 34 bajnokin 9 találatig jutott, így csupán eggyel szerzett többet, mint a tavalyi szezonban. A 2005/2006-os idény során már csak ősszel volt a Monaco labdarúgója, ahol nem igazán nyújtott már jó teljesítményt 13 bajnokin 1 gólt szerzett. Adebayor tehát távozott Franciaországból, és Anglia felé vette az irányt.

A 2006-os januári átigazolás során az Arsenal csapott le az ifjú togóira. Az Arsene Wenger vezette „ágyúsok” 3 millió fontot pengettek ki Emmanuel játékjogáért. Első bajnokiján rögtön gólt szerzett, így gyorsan magasra tette a lécet új csapatánál. A tavaszi idényt viszonylag jól zárta, mivel 13 bajnokin 4 gólig jutott. A következő szezonban még nem igazán záporozta a gólokat, de ennek ellenére eldöntött jó pár meccset, illetve betalált több londoni együttes ellen is. Az áttörést a 2007/2008-as kiírás hozhatta volna  meg számára. A togói csatár elképesztő szezont zárt, hiszen 48 tétmérkőzésen 30 találatig jutott. Henry sérüléssel bajlódott, így kellett valaki, aki a hátára veszi a csapatot. Adebayornak ez sikerült is, a bajnokságban 36 meccsen 24 találatig jutott, ezzel a második legeredményesebb játékos volt a Premier League-be. Ahogy az lenni szokott, az ezt követő idényben több kisebb-nagyobb sérülés hátráltatta, 26 PL meccsen a 2008/2009-es kiírásban csak 10 gólig jutott. Ezután távozott Londonból, de karrierjét továbbra is Angliában folytatta tovább.

A 2009-es átigazolási piac során a Manchester Cityhez igazolt. Ezzel egy lavinát indított el az Arsenalnal, hiszen később jó pár játékos igazolt a „kékekhez”. Adebayor végül a pénzt választotta, karrierjének első bukása ez a döntés volt. Habár a City mostanra a PL egyik legjobb csapata, akkoriban egy nagy jövőket dédelgető együttesnek lehetett elmondani a manchesterieket. Az afrikai nem okozott csalódást, hiszen 26 bajnokin 14 gólig jutott. A 2010/2011-es szezon során kegyvesztetté vált, ennek ellenére 2011 januárjában kölcsön vette a csatár gondokkal küzdő Real Madrid. A „király gárdában” 22 tétmérkőzésen 8 találatig jutott. A manchesteri évek gyorsan véget értek számára. Emmanuel visszatért az angol fővárosba.

Természetesen 2011 nyarán nem az Arsenalhoz tért vissza, hanem a rivális Tottenham Hotspur együtteshez igazolt. A 2011/2012-es bajnoki évad jól sikerült számára, hiszen 33 meccsen 17 találatig jutott, illetve számos gólpasszt is kiosztott. Mindhiába nyújtott remek teljesítményt a 2012/2013-as szezonban, és a következő idény első felében a kiegészítő emberek sorsára jutott. Tim Sherwood azonban bízott képességeiben a tavaszi idény során, amit meg is hálált, mivel mind a 11 bajnoki találatát az ő kezei alatt szerzete. Sherwood távozott a szezon végén, az új menedzser, azaz Pochettino a szezon elején szintén belevette a bizalmát. Harry Kane felemelkedése miatt újra kiszorult az együttesből. Adebayor jelenleg klub nélküli.

Képforrása: www.football-wallpapers.com

Németh Boldizsár