Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mélybe taszított tehetségek: Az olasz “porcelán”

Újra itt vagyunk a „Mélybe taszított tehetségek” című cikksorozatunkkal. Az előző részekben megismerkedhettetek Ben Arfa, Robinho, Quaresma, Sahin, van der Vaart, Marin, és Arshavin bukásának főbb okairól. Ebben a részben egy olasz labdarúgó karrierjét követhetitek végig. 

0fc272f510ffc79a4bad0afe3837eb89_large

Cikksorozatunk nyolcadik részében az olasz labdarúgás egyik legnagyobb mélységbe taszított öröktehetségével ismerkedhettek meg, nevezetesen Giuseppe Rossival. Az ő pályafutásának is feltárjuk természetesen a „fényesebb”, illetve a „sötétebb” felét is.

Talán kevesen tudják azt, hogy Giuseppe Rossi az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot. Az európai futball kötelékébe 13 esztendősen, azaz a 2000-es évben került. Akkor a Parma utánpótlásában pallérozódott egészen 4 éven keresztül. Ezután a Manchester Unitedhoz került, ahol gyorsan az első csapatban találta magát. Az olasz már a 2004/2005-ös kiírás során lejátszhatta első meccseit a felnőttek között, a 2005/2006-os szezon során pedig a bajnokságban is bemutatkozhatott. A gyors bemutatkozás nem igen hozta meg a gyümölcsét, hiszen 2006 nyarán kölcsönadták.

A 2006/2007-es idény őszi felét a Newcastle Unitednál töltötte. Rossi 13 tétmérkőzésen kapott lehetősége, azonban csak 1 találatig jutott. A gyenge ősz után jött egy virágzóbb tavasz a számára. Az olasz támadó visszatért nevelő együtteséhez, azaz a Parmához, ahol kitűnően teljesített. A bajnokságban 19 meccsen 9 találatig jutott. Ezután végleg távozott a Unitedtól, ahol 14 alkalommal kapott lehetőséget, ezalatt 4 gólt szerzett. A következő útvonal Spanyolország volt a számára.

Cikksorozatunk első része: A megbukó francia csodagyerek (KATT)
Cikksorozatunk második része: A Real Madrid után jött a lejtő (KATT)
Cikksorozatunk harmadik része: A portugál “hazafi” (KATT)
Cikksorozatunk negyedik része: A dortmundi örök ígéret (KATT)
Cikksorozatunk ötödik része: A holland arany ifjú (KATT)
Cikksorozatunk hatodik része: A Werder után jött a süllyesztő (KATT)
Cikksorozatunk hetedik része: Az orosz “herceg” (KATT)

A 2007-es nyári átigazolási piac során a Villareal csapott le rá. Az akkoriban egyre feltörekvőbb spanyol egylet 10 millió eurót pengetett ki érte. A debütáló mérkőzése remekül sikerült a számára, hiszen rögtön betalált a Valencia ellen. Nagyon ígéretesen indult a szezonja, hiszen 10 meccs után már 7 találatnál tartott. A 11. fordulóban megsérült, így 4 hetet kénytelen volt kihagyni. A 2007/2008-as idényt összességében jól zárta, hiszen 37 tétmérkőzésen 13 gólig jutott. A következő években elkerülték a sérülések, és természetesen egyre jobban fejlődött. Az áttörést a 2010/2011-es kiírás hozhatta volna meg a számára, hiszen 56 tétmeccsen 32 találatig jutott, és 11 gólpasszt osztott ki a társainak. A spanyol ligában, és nemzetközi szinten egyaránt megvillogtatta tudását. A kiemelkedő esztendők után azonban jött számára a valóra vált rémálom. A 2011/2012-es idényben egy súlyos sérülést szedett össze a spanyol liga 9. fordulójában. A kiírás hátralévő részében már nem tudott pályára lépni. A Villareal kiesett, Rossi pedig távozott.

Rossira 2013 januárjában a Fiorentina csapott le. Az olasz klub közel 12 millió eurót fizetett ki érte, annak ellenére, hogy továbbra sem tudott pályára lépni. Az első meccsét az utolsó fordulóban tudta lejátszani. A Pescara elleni bajnokin 28 percet kapott. A 2013/2014-es idény nagyon jól indult a számára. Rengeteg meccset döntött el, illetve a nagyok kapuját is betudta venni. Mesterhármast szerzett a Juventus ellen, gólt lőtt még többek között az Inter és a Napoli ellen is. A fél szezonban viszont újra megsérült, és csak az utolsó három fordulóra tudott visszatérni. A 2014/2015-ös idény során, egy meccsen sem tudott pályára lépni.

Az olasz válogatottban 2008-ban mutatkozhatott be. Azóta 30 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt 7 gólt szerzett. Az utolsó meccsét 2014-ben játszotta a nemzeti csapatban.

https://www.youtube.com/watch?v=H4BlPDUWa3I

Képforrása: sport.gentside.com

Németh Boldizsár