Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Stadionmustra: kisvárosokba is grandiózus létesítmények

Gőzerővel zajlanak a magyar profi osztályokban szereplő együttesek nagy részének otthonául szolgáló stadionok építése. Az élvonalban akadnak, ahol már célegyenesbe fordult az építkezés, de van, ahol még csak az alapok nőnek a földből.

Haladas1

Körutunkat kezdjük Szombathelyen, hiszen Vas megye székhelyén már az ősz második felében élvonalbeli találkozókat láthatunk. A Haladás Sportkomplexum építése célegyenesbe érkezett, mi több, már a székek nagy része is a helyére került. Az alig tízezer főt befogadni képes stadion UEFA IV-es besorolású, tehát alkalmas nemzetközi kupameccsek lebonyolítására is. A szomszédságában egy multifunkcionális sportcsarnok is felépült, ebben ökölvívó-, birkózó-, és súlyemelő terem kap helyet. A létesítményt 292 parkolóval egészítik ki.

Videoton2

A főváros felé utazva következzen Székesfehérvár. A Videoton otthonát egy kissé át kell szabni, miután kiderült, a régi főépület statikai hibája miatt átépítésre szorul, így aztán valószínűleg csúszás is lesz az átadás eredeti időpontjában. Emellett megújul a Sóstói Természetvédelmi Terület is, a város önkormányzata ugyanis komplex városrész-rehabilitációt hajt végre.

Puskas1

A fővárosba érve első állomásunk a Puskás Ferenc stadion, ahol egy 67 155 főt befogadni tudó, minden igényt kielégítő aréna épül a régi helyén. A tervezett átadás 2019 vége, ami már csak azért is fontos, mert 2020-ban négy Eb-találkozónak is otthont ad az aréna. Emellett a későbbiekben akár Bajnokok Ligája-döntőre is pályázhat majd Budapest. Múzeum, étterem és szurkolói bolt is helyet kap a létesítményben.

Vasas2

Következzék Angyalföld. Az Illovszky stadion körvonalai is láthatóak már, sőt a tervek szerint egy esztendő múlva már bajnoki találkozóknak ad otthont az 5150 néző befogadására alkalmas létesítmény. Hogy miképp is fest majd a végleges aréna, azt homály fedi, a látványtervek is csak a belső teret mutatják meg.

Budaors

Északabbra haladva, a Váccal kapcsolatban lehetett hallani új stadionról, ám eddig mindössze a tervek elfogadásáról vannak információk. Budaörsön is megújult a BSC stadionja, igaz az átadásra még egy esztendőt várni kell. Kelet felé haladva Cegléd, majd Kazincbarcika következik.

Kisvarda

Kisvárdán is stadiont építenek.

Cegléden egy 900 fős ministadiont építenek, aminek a tervek szerint 2018 tavaszán kell átadásra kerülnie, míg Barcikán másfél év, azaz 2019 júniusában kell elkészülnie az 1200 fős létesítménynek. Kisvárdán 2400 néző befogadására alkalmas aréna készül, szintén 2018 tavaszi átadással. Nyíregyházán egy alig több, mint hatezer férőhelyes stadiont húznak fel, amit 2019 nyarán adnának át.

DVTK2

És elérkeztünk Miskolcra, ahol szintén állnak már a lelátók. Mindössze négy hónap van az átadásig, az építkezés az ütemtervnek megfelelően halad, így februárban hazaköltözhetnek a diósgyőriek. 14 687 szurkolót fogad majd be az aréna.

A titok az – csakúgy, mint a futballban –, hogy az embernek mindig legyen olyan csapata, amelyben mindenki maximálisan érti a dolgát, és képesek együttműködni – fogalmazott Barócsi Róbert, a KÉSZ-csoport acélszerkezeti igazgatója a stadionépítések kapcsán. – A Ferencváros esetében nehéz volt az előre megálmodott formát kivitelezni, míg a Diósgyőr és Videoton létesítménye kissé hasonlít egymásra, ám mindkét feladatban más jelentette a kihívást. Az új Puskás Ferenc Stadion megtervezése már önmagában is óriási feladat, és mint mérnöki munka igazán grandiózus.” 

„A munkálatokat három fázisra lehet bontani: tervezés, gyártás és szerelés. Fontos, hogy az acélszerkezetről a megrendelők a projektek elindítása után azonnal döntsenek, mert már akkor meg kell rendelni hozzá az alapanyagot. Ilyenkor nélkülözhetetlen egy olyan csapat, amelyben a kivitelezők tudják, hogy az adott fázisoknál melyek az elsődleges szempontok. Először a munkáltató megálmodja, amit szeretne, majd a stadiont virtuálisan modellezik, hogy megfelel-e a kívánalmaknak. Nem az a jó produktum, amely papíron létezik, de végül nem valósul meg. A kivitelezés után következik a gyártmánytervezés, amelynek során három fő szempontot vesz figyelembe a cég: gyárthatóság, szállíthatóság és szerelhetőség.”

Így állnak most:

Haladás: 

Haladas2

Videoton: 

Videoton1

Puskás Stadion:

Puskas4

Vasas:

Vasas1

Diósgyőr: 

DVTK1

~GS~