Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Lazio ellen csak egy döntetlenre futotta az Atalantának – videóval!

A Serie A 23. fordulójában rangadót rendeztek szombat este: a Lazio az Atalantát fogadta Rómában, a meccs vesztese pedig fontos pontoktól eshetett el.

Photo by Ivan Romano/Getty Images

A Lazio lényegében az utolsó lehetőségét kapta meg, hogy visszakapaszkodjon az élmenőkhöz: a hátrányuk már kezd kényelmetlenné válni a Juventus mögött a 6. helyen, egy vereséggel viszont akár végleg le is szakadhatnak az AS Romával és a Fiorentinával együtt. Az Atalanta viszont a 4. helyről várhatta ezt a fordulót – ők épp azért akartak nyerni, hogy nagyjából le tudják szakítani a mögöttük sorakozó Juvét.

Két remek edző rangadója volt ez. Sarri és Gasperini is felfelé lóg ki a Serie A-ban a trénerek közül, így igazi taktikai csemegének ígérkezett ez a szombat esti összecsapás. Az hamar kiderült, hogy a felek rendkívül tisztelik egymást és alaposan felkészültek a másikból. Igazából kimondottan óvatos volt a kezdés mindkét oldalon: láthattunk sok emberes letámadásokat, ám szépen kipasszolgatták ezeket mind a két kapu előtt. Az első félidőben helyzetet egyáltalán nem láthattunk – közepes tempó mellett keresték egymáson a fogást a csapatok, de hiába. Sakk-matt.

Az unalmas első játékrész után a Lazio bizakodhatott, hiszen náluk sokkal erősebb volt a kispad. Az Atalantánál sok volt a hiányzó, így már a kezdőcsapatba is kerültek be fiatalok (lásd Scalvini) – a meccs utolsó felében viszont már tényleg alig maradt ember, akivel frissíteni lehetett volna. Épp ezért a bergamóiak kezdek jobban: rögtön egy kisebb helyzettel jelentkeztek a szünet után, de a Lazio is élénk volt. Továbbra is kegyenlített volt a találkozó. Az igazán komoly ébresztő azonban csak a 64. percben következett: Zaccagni egy hatalmas kapufát rúgott, ami után percekig hatalmas iramban rohamoztak a csapatok.

A gól azonban nem jött, az Atalanta pedig az utolsó 20 percre alaposan elfáradt. A hajrában így egyértelműen a Lazio uralkodott, több komoly lehetőségük is volt. A vendégeknél ezen a ponton már csak ifijátékosok tudtak beállni – ők sem tudtak eleget lendíteni a támadójátékon. Végül a csapatoknak bele kellett törődniük a gólképtelenségbe: gól nélküli döntetlennel zárult a rangadó, ami egyik csapatnak sem igazán jó hír.

Lazio – Atalanta 0-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma); Vezette: Sozza
Gólszerzők:
Sárga: -; ill. Pezzella, Zappacosta, Toloi
Kiállítás: – ill. –

Lazio: Strakosha – Marusic, Patric, Luiz Felipe, Hysaj (Lazzari) – Luis Alberto (Basic), Lucas Leiva, Milinkovic-Savic – Zaccagni, Immobile, Felipe Anderson. Edző: Sarri.

Atalanta: Musso, Pezzella, Palomino, Demiral, Djimsiti, Zappacosta – Scalvini (Maehle), Freuler – Miranchuk (Toloi), Pessina (Sidibe) – Piccoli (De Nipoti). Edző: Gasperini.

A forduló eddigi eredményei és további párosításai

Péntek
Verona – Bologna 2-1

Szombat
Genoa – Udinese 0-0
Inter – Venezia 2-1
Lazio – Atalanta 0-0

Vasárnap
12:30 Cagliari – Fiorentina (Tv: Sport 2)
15:00 Napoli – Salernitana (Tv: Sport 2)
15:00 Spezia – Sampdoria
15:00 Torino – Sassuolo
18:00 Empoli – AS Roma (Tv: Sport 2)
20:45 AC Milan – Juventus (Tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása