A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Elkezdte csapata megerősítését a Kisvárda Master Good is, amely az MTK Budapest mögött másodikként jutott az élvonalba.
Csatárposzton erőstett a Kisvárda, amely története során először készülhet az NB I küzdelmeire. A piros-fehérek az ukrán Anton Sinderrel kötöttek két éves szerződést kötöttek a várdaiak. Sinder nem ismeretlen a magyar szurkolók előtt, hiszen télen a Haladásnál szerepelt próbajátékon, s bár gólt is szerzett, végül nem igazolt Magyarországra, s inkább aláírt a kazah Tobolhoz szerződött. A kazah bajnokságban hat meccsen három gól a mérlege, de korábban megfordult a Jahn Regensburgnál, a Greuther Fürthben, az Aalenben, míg odahaza a Sahtar Donyeck, a Tavrija Simferopol, a Csernomorec Odessza, valamint a Vorskla Poltava együtteseit erősítette. Címeres mezben is szerepelt: az U19-es és a felnőtt válogatottban is két-két alkalommal kapott lehetőséget. A felnőttek között 2011-12-ben léphetett pályára.
Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.
A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!
Erling Haaland négy góllal jelentkezett…
Ráasául csak egyszer kaptak ki a bajnokságban eddig