Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: megszorongathatja-e valaki Brazíliát a csoportküzdelmek alatt? – bemutatjuk az E-csoportot

Folytatjuk a június 14-én, azaz a jövő hét csütörtökön rajtoló oroszországi labdarúgó-világbajnokságra elindított csoportbemutató sorozatunkat. Ezúttal az „E” jelű négyest vesézzük ki, amelyben a végső győzelemre is esélyes brazil válogatott mellett, a kiváló erőkből álló Svájc, Costa Rica és déli szomszédunk, a szerb válogatott is megtalálható.

csoportbemutato_e

 BRAZÍLIA (23)

A négy évvel ezelőtti tornának otthont adó Brazília, ahogyan akkor is, most is favoritként vehet részt. A 2014-es világbajnokság azonban csúfos véget ért, hiszen az elődöntőben megsemmisítő 7-1-es vereséget szenvedtek a későbbi győztes németektől, amit azóta a brazil labdarúgás legsötétebb napjának tartanak. A csapat azóta viszont jócskán átalakult és Tite által dirigált együttes most jóval esélyesebb arra, hogy begyűjtse a hatodik vb trófeáját.

A 23 fős keretet bolygatni kezdve már a kapusposzt komoly fejtörést okozhat mindenkinek, hiszen két, a mögöttünk hagyott szezonban remekül védő portás is verseng a csapatba kerülésért. Őszintén szólva, nem lennénk Tite helyébe, mikor Alisson vagy Ederson közül kell kiválasztani azt, hogy ki őrizze majd a tornán a kaput. A felkészülési meccsek viszont azt sugallják, hogy a mester Alissonnak, a Roma portásának fog bizalmat szavazni.

A védelemből sérülés miatt hiányozni fog Dani Alves, így ez a poszt lesz várhatóan a Selecao egyik leggyengébb része. A jobb-oldali védőmunkát ugyanis Danilonak kell majd ellátnia, aki azért kapott már komolyabb kritikákat, de képes kiváló teljesítményre is. A hátsó négyes többi része pedig a rutinra fog épülni, hiszen középre Miranda és Thiago Silva, bal-oldalra pedig Marcelo fog bekerülni vélhetően. De ha esetleg változtatás kell, akkor olyan játékosok érhetőek majd el, mint Marquinhos vagy Filipe Luis.

A középpályára sem panaszkodhatnak a válogatott szimpatizánsai, hiszen a Paulino, Fernandinho, Casemiro triumvirátus talán a torna egyik legerősebbje lehet majd. Igaz egy esetleges sérülés esetén komolyan gyengülhetne ez a csapatrész.

A támadósorban pedig világsztárok sokaságával és a bőség zavarával kell szembesülnünk, ami olykor komoly fejfájást is okozhat egy szövetségi kapitánynak. Neymar, Coutinho, Willian, Firmino, Douglas Costa vagy épp Gabriel Jesus mind-mind képesek szemet kápráztató teljesítményre, akiktől joggal rezelhetnek be majd az ellenfelek.

Mit is lehet várni majd a Selecaotól ezen a tornán? A közvélemény szerint a csapatnak most igencsak jó esélyei vannak, amit a fogadóirodák is alátámasztanak, hiszen a legtöbb helyen a brazil győzelemért járna a legkevesebb pénz. A válogatottnak azonban vannak kritikusai is, például a brazil legenda, Pelé is, aki szerint ez a csapat nem egységes, s mint tudjuk, anélkül elég nehéz lesz megnyerni a tornát.

Kapusok: Alisson (Roma), Cássio (Corinthians), Ederson(Manchester City)
Védők: Danilo (Manchester City ), Fagner (Corinthians), Filipe Luis(Atlético Madrid), Pedro Geromel (Gremio), Marcelo (Real Madrid), Marquinhos (PSG), Miranda (Inter), Thiago Silva (PSG )
Középpályások: Renato Augusto (Peking Kuoan), Casemiro (Real Madrid), Philippe Coutinho (Barcelona), Fernandinho(Manchester City), Fred (Sahtar Doneck), Paulinho (Barcelona), Willian (Chelsea)
Támadók: Douglas Costa (Juventus), Roberto Firmino (Liverpool), Gabriel Jesus (Manchester City), Neymar (PSG), Taison (Sahtar Doneck)
Szövetségi kapitány: Tite

 SVÁJC (23)

Svájc válogatottja az utóbbi tornákon rendre szerepelt, s mindig megkapta a „sötét ló” jelzőt. A csapat ugyanis tele van topligás játékosokkal, de az áttörés valahogy sohasem jött össze. Kicsit olyanok, mint például a horvát válogatott: hogy ha kiesnek a csoportból azon sem lepődünk meg, de ha menetelnek, akkor azon sem.

A kapuba rögtön három Bundesligás portásból válogathat majd Vladimir Petkovic. Több, mint valószínű, hogy az elsőszámú kapus a dortmundi Bürki lesz, aki azért jó néhány hibát elkövetett az utóbbi időkben. Ha azonban változtatást eszközölne a mester, akkor Yann Sommer vagy Gulácsi Péter lipcsei riválisa Yvon Mvogo is szóba jöhet.

A védelemben fiatalabb és rutinos játékosok is egyaránt megtalálhatóak, mint például a télen Dortmundba szerződő Akanji vagy Elvedi, de említhetjük a csapatkapitányt Lichtsteinert vagy remek ballábbal rendelkező Ricardo Rodriguezt is. Hátul tehát nem vélhetően nem lesz problémája ennek a csapatnak, már ha minden megfelelően fog működni.

A középpályán a csapat legértékesebb játékosa, Granit Xhaka fog szűrni, akinek a munkáját vélhetően a rutinos Behrami vagy Dzemaili fogja támogatni. De előhúzhat a kalapból Petkovic mester még olyan játékosokat is, mint például a 21 esztendős Zakariát vagy az Atalantával brillírozó Freulert is.

Az előre játékban kicsit akadozhat majd a svájci gépezet, mivelhogy a lehetséges támadók nem igazán futottak jó szezont klubjaikban. Shaqiri például kiesett a Stoke Cityvel a PL-ből, Drmic alig játszott a Mönchengladbachban, ahogyan Embolo a Schalkeban. Seferovic pedig régóta nem igazán találja a góllövő cipőjét. Így ha van csapatrész, ahol félteni kell ezt a válogatottat, akkor az mindenképp a támadósor.

Mire is lehet számítani tőlük? A csoport favoritjai egyértelműen a brazilok, viszont a második helyre és egy nyolcad-döntős szereplésre jó esélyük van, de Costa Rica és Szerbia is bele szólhat ezekbe a tervekbe. A végső győzelemre mindenesetre vajnyi kevés esélyük van.

Kapusok: Roman Bürki (Dortmund), Yvon Mvogo (RB Leipzig), Yann Sommer (Mönchengladbach)
Védők: Manuel Akanji (Dortmund), Johan Djourou (Antalyaspor), Nico Elvedi (Mönchengladbach), Michael Lang (Basel), Stephan Lichtsteiner (Juventus), Francois Moubandje (Toulouse), Ricardo Rodriguez (Milan), Fabian Schär (Deportivo La Coruna)
Középpályások: Valon Behrami (Udinese), Blerim Dzemaili (Bologna), Remo Freuler (Atalanta), Gelson Fernandes (Eintracht Frankfurt), Xherdan Shaqiri (Stoke City), Granit Xhaka (Arsenal), Denis Zakaria (Mönchengladbach), Steven Zuber (Hoffenheim)
Támadók: Josip Drmic (Mönchengladbach), Breel Embolo (Schalke), Mario Gavranovic (Dinamo Zagreb), Haris Seferovic (Benfica).
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic

 COSTA RICA (23)

A négy évvel ezelőtti világbajnokság egyik meglepetéscsapata akkor a negyeddöntőig menetelt, és sok futballrajongó szívét megmelengette. Hogy idén is lesz-e hasonló azt nem tudni, viszont sokkal erősebb csapattal erre a világeseményre sem utaznak, de olykor nem is az számít, hanem inkább a csapategység, ami biztos, hogy jellemző lesz Óscar Ramírez együttesére.

A csapat legnagyobb sztárja egyértelműen a Real Madrid kapusa, Keylor Navas. A 31 esztendős portás biztos, hogy minden percet a pályán fog tölteni, hiszen hatalmas rutinnal rendelkezik. Talán ő az egyetlen játékos, akit kapásból meg tudunk említeni, ha a costa ricai válogatott kerül szóba.

A védelemben ugyanis nem sok ismert névvel találkozhatunk. Az olasz foci szerelmeseinek lehet, mond valamit Giancarlo González, aki Nagy Ádám csapattársa a Bolognában, tavaly pedig a Palermoban volt Sallai Roland és Balogh Norbert csapattársa. Esetleg még az Espanyolos Óscar Duarte neve csenghet ismerősen, de sokszor nem kapott lehetőséget az elmúlt szezonban.

A középpályán találhatjuk a csapat másik legnagyobb sztárját, a csapatkapitányt, Bryan Ruizt. Az ő rutinja és tapasztalata nagy segítség lehet majd a válogatott számára, viszont érdemes hozzátenni, hogy már ő is 32 esztendős. Ráadásul a Sportingban már lehetőséget is alig kapott, sőt mi több, szabadúszóvá is válik, ugyanis nem hosszabbítottak vele szerződést.

A támadósorba érkezvén összefutunk a korábbi Arsenal tehetség, Joel Campell nevével. A még mindig csak 25 esztendős támadót négy évvel ezelőtt nagyon sokra tartották, de azóta nem ívelt felfelé, inkább csak lefelé a karrierje. Az elmúlt idényben a Betisnél volt kölcsönjátékos, de sokat nem alkotott, így nem vásárolják ki az „Ágyúsoktól”. A szerződése pedig lejár, így Ruizhoz hasonlóan ő is szabadúszóvá válik.  Tehát egy jó vb szerepléssel eladhatná magát a 74-szeres válogatott.

A csapattól a közvélemény azt várja el, hogy kiesik a csoportból, de ezt a négy évvel ezelőttihez hasonlóan megcáfolhatja. A fogadóirodák többsége nagyon a végére teszi Costa Ricat, amelynek egy esetleges győzelme rengeteg pénzt fizetne.

Kapusok: Leonel Moreira (CS Herediano), Keylor Navas (Real Madrid), Patrick Pemberton (LD Alajuelense)
Védők: Johnny Acosta (Rionegro Águilas), Francisco Calvo (Minnesota United), Óscar Duarte (Espanyol), Cristian Gamboa (Celtic), Giancarlo González (Bologna), Rónald Matarrita (New York City FC), Bryan Oviedo (Sunderland), Ian Smith (IFK Norrköping), Kendall Waston (Vancouver Whitecaps)
Középpályások: Randall Azofeifa (CS Herediano), Christian Bolanos (Deportivo Saprissa), Celso Borges (Deportivo La Coruna), Daniel Colindres (Deportivo Saprissa), David Guzmán (Portland Timbers), Bryan Ruiz (Sporting CP), Yeltsin Tejeda (Lausanne), Rodney Wallace (New York City FC)
Támadók: Joel Campbell (Betis), Marco Urena (Los Angeles FC), Johan Venegas (Deportivo Saprissa)
Szövetségi kapitány: Óscar Ramírez

 SZERBIA (23)

Déli szomszédunk labdarúgása az elmúlt években egy kisebb válságon ment át, de mára ez úgy látszik, hogy megoldódott. A 23 fős szerb válogatott egy remek erőkből álló csapattal képviselteti magát majd a 2018-as világbajnokságon, amire mi magyarok is irigykedhetünk. A szerb nemzeti csapatban ugyanis megtalálható a tapasztalat és a rutin, de emellett a fiatalos vagányság is, amihez ha hozzátesszük a mentalitásukat, akkor egy igen ütős válogatottat kapunk.

A kapuban a bizalmat vélhetően Vladimir Stojkovicnak fogja megadni majd Mladen Krstajic. A 34 esztendős portás már túl van 80 válogatott fellépésen, s ezen kívül megjárta a világ legerősebb bajnokságait is. Rajta kívül még Marko Dmitrovic valamint Predrag Rajkovic is elérhető lesz.

A védelembe olyan nagy csapatokból érkeztek futballisták, mint a Werder Bremenből, a Fiorentinából, az AS Romából vagy éppen a Zenitből. Ráadásul fiatalok és idősek is megtalálhatóak egyaránt, mint például Veljkovic vagy Milenkovic, de a rutin is adott lesz Kolarov és Ivanovic személyében.

A középpálya a szerb válogatott egyik legerősebb csapatrésze lehet ezen a tornán. Elég, ha csak Milinkovi-Savic nevét említjük, akinek 90 millió eurós a piaci értéke, s a legnagyobb csapatok versenyzenek érte. De említhetjük, Tadic, Ljajic vagy Matic nevét is, amiből világosan átjön, hogy bőven van variációs lehetőség.

Elől azonban kicsit vékony lehet ez a csapat, bár a legutóbbi Bolívia elleni felkészülési meccsen öt gólt is hintettek. Ettől függetlenül nem mondhatjuk azt, hogy a szerb támadóktól nagyon kellene félniük az ellenfeleknek.

A szerbeket a fogadóirodák többsége közvetlenül Svájc után rangsorolja, tehát egy csoportból való továbbjutás nem hatna meglepetésként. A nyolcad-döntőn túl azonban már nem sokan számítanak déli szomszédunk részvételére.

MENETREND

jún. 17. 14:00 Costa Rica – Szerbia
jún. 17. 20:00 Brazília – Svájc
jún. 22. 14:00 Brazília – Costa Rica
jún. 22. 20:00 Szerbia – Svájc
jún. 27. 20:00 Szerbia – Brazília
jún. 27. 20:00 Svájc – Costa Rica

Amit mi várunk/tippelünk!

Brazília szerintünk hibátlan mutatóval fog végezni a csoportban és minden gond nélkül tovább fog jutni majd. A csoport második helyezettje szerintünk nagy csatában Svájc lesz, a harmadik pozícióban pedig Szerbia fog végezni és utolsóként Costa Ricaval számolunk.

Tipp: 1. Brazília 9 pont, 2. Svájc 6 pont, 3. Szerbia 3 pont, 4. Costa Rica 0 pont.

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara. Rosztov és Volgograd – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek:  Vikgográd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 1994
19982002 | 2006
2010 | 2014